Több mint 1 millió internet-előfizetés
Az internetszolgáltatásokból származó nettó árbevétel az első negyedévben elérte a 18,6 milliárd forintot, amely 30 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál.
A mobil-előfizetések száma a negyedév folyamán 86 ezerrel bővült, a negyedév végén túllépte a 9,4 milliót. A feltöltőkártyás előfizetések száma egy év alatt 295 ezerrel csökkent. Az előző év azonos időszakához képest a teljes előfizetői állomány 583 ezerrel, 7 százalékkal lett nagyobb. A növekedés éves üteme, a piac lassú telítődése miatt mérséklődik. A 100 lakosra jutó mobil-előfizetések száma a negyedév végén 93,4 volt.
A mobilhálózatban a negyedév folyamán 16 százalékkal több hívást kezdeményeztek, mint egy évvel korábban. Ennél is nagyobb mértékben, 29 százalékkal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő.
Egy előfizetésre 2006. I. negyedévében a mobilhálózatokban átlagosan 281 percnyi beszélgetés jutott, egy hívás átlagosan 1,7 percig tartott. Az egy évvel korábbi időszakhoz képest az átlagos beszédidő növekedett.
A kábeltelefonos szolgáltatások körének dinamikus fejlődése továbbra sem tudja megállítani a vezetékes fővonalak számának csökkenését. 2006. I. negyedév végén - előzetes adatok szerint - 3,4 millió vezetékes fővonal volt üzemben, 133 ezerrel kevesebb, mint 2005 azonos időpontjában és 29 ezerrel kevesebb, mint az előző negyedév végén. Az ISDN-vonalak aránya a vezetékes előfizetéseken belül változatlanul 17 százalék.
A vezetékes vonalakról indított hívások száma 10 százalékkal csökkent az előző év I. negyedévéhez képest. A kezdeményezett hívások időtartama 12 százalékkal mérséklődött.
Az egy vezetékes vonalra jutó hívások időtartama 708 perc volt, 65 perccel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A vezetékes hálózatokban indított hívások átlagos időtartama 3,4 perc, internethívások nélkül 2,9 perc volt. Internethívások nélkül számítva egy év alatt a beszélgetések száma 7 százalékkal csökkent, a hívások átlagos időtartama pedig mintegy 11 százalékkal nőtt. Továbbra is fennáll, hogy az árak esése és a különböző akciók miatt kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgetnek az emberek.
A vezetékes vonalról kezdeményezett internethívások száma és időtartama is mintegy 47 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Az első negyedévben az internetszolgáltatók száma 245 volt, 55-tel több, mint egy évvel korábban. Az internetszolgáltatási piac erősen koncentrált, az előfizetések 90 százalékát 19 cég mondhatja magáénak.
Az internet-előfizetők körében a 2005-ben is zajló jelentős szerkezeti átalakulások ebben a negyedévben folytatódtak. A szélessávú (kábel- és xDSL) internet-előfizetések száma egy év alatt 69 százalékkal nőtt, így már majdnem 3-szor akkora, mint a kapcsoltvonali- és az ISDN-előfizetéseké összesen.
Az összes előfizetéseken belül 2005 I. negyedévéhez képest tovább csökkent a modemes, az ISDN-vonali, illetve a bérelt vonali, ugyanakkor tovább növekedett az xDSL, a kábeltévés és a vezeték nélküli előfizetések aránya.
Kapcsolódó cikkek
- KSH: az első negyedévben nőtt a széles sávú internet előfizetés
- Meghaladta az 1,1 milliót a szélessávú előfizetések száma
- MS munkahelyi telefonok új generációja
- Az NHH megkönnyíti a hűségszerződések felmondását
- A Hungarotel féláron kínálja internet- és telefonszolgáltatását
- A VoIP-szolgáltatások jelentik a legfőbb veszélyt
- Leginkább telefonszámla-csökkentés miatt vesznek telefonközpontot a budapesti kisvállalkozások
- Bővült a széles sávú internetezők tábora
- T-Kábel: telefonszolgáltatás-fejlesztés 1 milliárdért
- Budapesten indít kábeltelefonos szolgáltatást a T-Kábel
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.