Debreceni SZÁMADÓ-nap
A SZÁMADÓ és a Saldo debreceni irodájának a célja, hogy olyan tudást és eszközöket nyújtsanak, amellyel nem csak a nagyvállatok, hanem a kis- és közepes méretű vállalkozások is eredményesen dolgozhatnak, erejüket meghaladó befektetés nélkül. Ennek az együttműködésnek volt része a mai SZÁMADÓ nap, ahol az előadásokon áttekintették, hogy kinek és milyen feltételekkel érdemes integrált vállalatirányítási, illetve ügyviteli rendszert bevezetni, melyek a legfontosabb buktatók – sőt mi is az integrált rendszerek értelme.
A hazai kis- és középvállalatok többsége vállalatirányításként a kockásfüzetben, vagy valamilyen táblázatkezelőben próbálja az adatokat összegezni, ami sok pontatlanságot, keveredést okoz. A táblázatkezelőben nincsenek meg azok biztonsági automatizmusok, amely megakadályozzák, hogy a számvitel logikájával ellentétesen rögzítsük az adatokat. Sokkal jobb helyzetben azok a cégek sincsenek, akik a különféle részterületekre – bér, raktárkezelés, könyvelés, partnernyilvántartás stb. – egymástól független, úgynevezett szigetrendszereket használnak, hiszen a többszörös adatfelvitel gyakran okoz eltéréseket, a „külsős” könyvelő pedig jelentős fáziskéséssel tud csak adatot szolgáltatni.
A mai adatbáziskezelő eszközökre építve olyan korszerű, valóban integrált rendszereket lehet megalkotni, ami a modulos, „rögzítés–feladás” elvét követő eszközök hatékonyságát is jócskán meghaladja. A SZÁMADÓ integrált vállalatirányítási rendszerében akár évi egymillió tétel is tárolható, a különféle területeken felvitt adatok pedig – mivel közös adatbázisban tárolódnak –azonnal, bárhonnan lekérdezhetők. Mindez nagymértékben megkönnyíti a cégvezetést döntéseit, az adminisztrációt végzők számára pedig jelentős időmegtakarítást jelent.
A szakmai napot cégtulajdonosok, vezetők és könyvelők egyaránt érdeklődve hallgatták, hisz egy fejlett rendszer megvalósítása mindenkinek kézzelfogható előnyöket nyújt. A SZÁMADÓ olyan megoldást kínál számukra, amely az elterjedt multinacionális rendszerekkel megegyező funkcionalitást, hazai szakértelmet, és a helyi jelenlétnek köszönhetően gyors és kedvező árú bevezetési lehetőséget garantál. A magyar cég kínálta megoldások fontos előnye az is, hogy nem szükséges azonnal egy sokhónapos lefutású, tízmilliós rendszert megvásárolni, hanem lehetőség van részterületenkénti bevezetésre is, ami gyakorlatilag részletfizetést is jelent.
A Saldo debreceni tanfolyamának résztvevői pedig nem csak elméletben ismerkednek meg a modern könyvvitel és ügyvitel alapjaival: az oktatás már a nyár folyamán kiegészül a ma már nélkülözhetetlen számítógépes lehetőségek megismerésével a SZÁMADÓ rendszeren keresztül.
A debreceni rendezvény a Saldo Könyvelő Klub eseménysorozatának is a része; egy korábbi előadás résztvevői lehetőséget kaptak élőben is kipróbálni a SZÁMADÓ rendszert, s ez alkalommal az időközben felmerült kérdésekre kaptak válaszokat.
Kapcsolódó cikkek
- Alkalmazott-továbbképzésben díjat nyert a MagiCom
- Tovább erősödött a NEXON bér-outsourcing üzletága
- Számadó újdonságok: virtuális könyvelő és menedzsmentrendszerek
- IV. SZÁMADÓ Nap: A menedzsment támogatása információval és informatikával
- Számadó: integrált vállalatirányítási csomag minicégeknek
- Nexon: Kétmilliárdon túl, fejlesztések előtt
- Számadó újdonságok a Számviteli Szoftverbörzén
- A Novell személyazonosság-kezelő megoldása a legjobb az InfoWorld szerint
- Idősek a munkaerőpiacon
- Nexon bérszámfejtés Oracle platformon
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.