Csökkent a British Telecom adózott eredménye

MTI Sajtóadatbank, 2006. május 21. 10:37
Csökkent a British Telecom adózott eredménye a márciussal végződött negyedévben, miközben nőtt az árbevétel. A vállalat az idei évben eredményének és árbevételének javulására számít, elsősorban a vállalati szélessávú internet- és információs technológiai szolgáltatások bővülésének köszönhetően.
Az adózott eredmény 11 százalékkal 391 millió fontra esett az egy évvel korábbi 440 millióhoz képest. Az egész üzleti évben 15,5 százalékkal 1,55 milliárdra csökkent. A pénzforgalmi többlet (EBITDA) azonban három év óta először növekedett, összehasonlítható alapon 1 százalékkal 1,5 milliárd fontra, egyszeri tételek nélkül.

A bevétel 7 százalékkal 5,13 milliárd fontra emelkedett az egy évvel korábbi 4,82 milliárdhoz képest, főként azért, mert 28 százalékkal nőttek az internetből és az információs technológiai szolgáltatásokból származó bevételek, miközben a hagyományos vezetékes üzletág forgalma 3 százalékkal esett.

Kulcsszavak: +céginfo BT

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Okoseszközök széles skálájával bővült a Huawei termékportfóliója

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 15:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36