Az Icon továbblép az informatikai biztonság és tanácsadás terén
Németh Zoltán, a vállalat értékesítési igazgatója utalt rá, a cég vezetése a közelmúltban úgy döntött, hogy erőteljesebben nyit a középvállalatok felé. Ennek előkészítéseként szervezték a kutatást a Bell Research bevonásával, melynek számos, publikus, a szegmens egészét érintő eredménye született. További mintegy száz közepes méretű céget kívánnak idén személyes megkereséssel, illetve mini-szemináriumokra való meghívásokkal megszólítani
Fábián János, az Icon tanácsadási üzletágának vezetője egy aktuális, mindenkit érintő kérdésre hívta fel a figyelmet: az amerikai Sarbanes-Oxley (SOX) törvény, illetve az Európai Unió nemrégiben kiadott, ernyő jellegű direktívája egyaránt a cégek működéséről szóló adatok átláthatóságát, megbízhatóságát javítja. Az uniós direktívát 2008-ig minden tagország köteles beiktatni a saját törvénykezésébe, míg az amerikai törvény már most is érvényben van. Jelenleg már 10 fős a tanácsadással foglalkozó Icon-csapat, amelynek év eleje óta máris 120 millió forintos szerződésállománya van. Fábián szerint a pénzügyi szektor használja leginkább, mégpedig többnyire üzemeltetési kérdésekben, tanácsadási tudásukat.
Elekes Attila, az IT-biztonsági üzletág helyettes vezetője kiemelte a napló-, esemény-, illetve incidenselemzés megnövekedett fontosságát. Az üzletág két fő funkciója: biztonsági rendszerkezelés és központosított azonosítás és jogosultság-kezelés. A központi jogosultságkezelés kérdéskörét említve, Elekes rámutatott, nem új keletű, de a cégek többségében a mai napig megoldatlan feladatról van szó. A központi jogosultságkezelés hatásában ugyanis jóval több, mint egy egyszerűsített bejelentkezési forma. Stratégiai döntés, mely elengedhetetlen a szolgáltatás szemléletű IT megvalósításához. A cég csak ennek alkalmazása esetén lehet teljesen nyugodt afelől, hogy alkalmazásaihoz csak az arra jogosultak férhetnek hozzá, a dolgozóknak pedig csak a központi jogosultságkezelés biztosít megfelelően gördülékeny, hatékony hozzáférést a szükséges alkalmazásokhoz és adatokhoz. Az Icon IT-biztonsági üzletága, folyamatos növekedése révén, már 25%-kal részesedik a teljes céges árbevételből. Az üzletág sikerességét segíti, hogy az Icon HP platina partnerként az OpenView hálózat- és rendszermenedzsment szoftver csomagot alkalmazza a különböző vállalati informatikai folyamatok IT-biztonság szempontjából való kezelésénél.
Kapcsolódó cikkek
- Az olasz Telsey távközlési cég magyarországi képviseletet nyit
- Az Onlinemarketing.hu Kft. Etarget Partner lett
- EDS: változás a kommunikációban
- HP virtualizáció: új szoftver és partnerprogram
- A Mail2Web.com a Microsoft Partner Programban
- Az Acer a PC piac harmadik legnagyobb gyártója
- Új pr munkatárs a Sakkomnál
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Dell cáfolja a kivonulást az LCD TV piacról
- Az Algotech a One on One Kommunikációt választotta
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.