Internetes kulcsszavak: biztonság és bizalom
III. Elektronikus Kereskedelem Konferencia
A szervező a 2005-ben alakult Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SZEK). A SZEK alapítói - felismerve az új üzletág gazdaságélénkítő szerepét - célul tűzték ki, hogy elősegítik az elektronikus kereskedelem korszerű, gazdaságos és megbízható formáinak elterjedését. Tevékenységük a szakmai ismeretterjesztéstől az e területet érintő, készülő jogszabályok véleményezésén át az etikai normák kialakításáig és elfogadtatásáig tart.
- Az egyesület "természetes szövetségként" állt össze azokból, akik az első két konferencia szervezése és lebonyolítása során találkoztak. A többség korábban is tudott egymásról, de a szoros kapcsolatok a közös munka során épültek ki. Az alapítók között az elektronikus kereskedelmi piac vezető vállalkozásai és a témával foglalkozó szakemberek egyaránt megtalálhatók - mondta dr. Bőgel György, a SZEK elnöke, a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának docense, a Közép-Európai Egyetem üzleti iskolája (CEU Graduate School of Business) tanára.
Az idei konferencia témája: Biztonság és bizalom az elektronikus kereskedelemben.
- A kereskedelmet a verseny élteti, de a tisztességes versenyhez biztonságos pálya kell és átlátható, világos szabályok. A versengés mindenkinek a saját dolga, de egy egészen új üzletágról lévén szó, a pálya megépítése, a szabályok kidolgozása, betartása és betartatása közös feladatunk. Egyesületünk ezt többek között úgy tudja segíteni, ha a konferencián rendszeresen sikerül összehoznunk mindazokat, akiknek fontos az elektronikus kereskedelem ügye, legyenek akár vállalkozók, üzletemberek, kutatók, oktatók, álljanak akár a kínálati, a keresleti vagy a támogatói oldalon - indokolta a konferencia témaválasztását dr. Bőgel György.
A konferencián előadást tart többek között dr. Bőgel György, a CEU Business School professzora, a SZEK elnöke, Havass Miklós informatikus, Kis Ervin Egon, a NetPiac Kft. ügyvezető igazgatója, a SZEK alelnöke, Kiss Ferenc, a BME Informatikai Kar, Információ és Tudásmenedzsment Tanszékvezető helyettese, Komár Erzsébet filmtörténész, a Magyar Nemzeti Filmarchívum főmunkatársa, Konkoly-Thege Szabolcs, a Symantec Magyarország területi igazgatója, Lemák Gábor, a GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. üzletfejlesztési vezetője, dr. Mérő László matematikus, egyetemi docens, dr. Mojzes Imre, a BME, Debreceni Egyetem egyetemi tanára, Nagy Sándor, a G'Roby On-Line Shop, online üzletágának vezetője, a SZEK elnökségének tagja, dr. Pintér Róbert, az ITTK tudományos és stratégiai igazgatója, Starcz Ákos, az Inter-Európa Bank eBusiness üzletágvezetője, dr. Székely Iván, OSA, a BME adatvédelmi szakértője, egyetemi docens, Talyigás Judit, a Magyar Távirati Iroda adatbázis- és archívumigazgatója, a SZEK alelnöke. Az üléstermen kívül, a konferencia mindkét napján a szakemberek a helyszínen, éles üzemben is bemutatják és ismertetik az online kereskedelem néhány jól bevált szolgáltatását, mint például a csomagküldő regisztráció gyakorlati lépéseit, vagy az Inter-Európa Bank közkedvelt online fizetési megoldásainak biztonságos használatát.
A konferencia főtámogatója az Inter-Európa Bank Rt., támogatója a Symantec Magyarország.
Kapcsolódó cikkek
- Fizetni vagy nem fizetni – ez itt az info-kérdés
- A kis- és középvállalatok versenyképességéért - workshop és kiállítás
- Grepton Folyamatok e-Z-ig Szakmai Konferencia
- Forum Nokia technológiai napok Magyarországon
- Systems' Day konferencia - először
- IDC: Adattár-virtualizációs és adatközpont konferencia 2007
- Marketing 2.0: üzenetek helyett dialógus
- Májusban Budapest a projektmenedzsment világ fővárosa
- Valós és virtuális JavaOne a környezettudatosság jegyében
- SPSS adatbányászati és adatelemzési konferencia - ötödször
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.