Véget ért a III. Simonyi Konferencia

forrás Prim Online, 2006. április 21. 14:08
A Budapesten tartott konferencia megnyitóján dr. Péceli Gábor, a konferencia fővédnöke, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja köszöntötte a konferencia résztvevőit, beszédében elismerően szólt a Simonyi Károly Szakkollégium Műegyetemen betöltött szerepéről. A dékán urat követően a konferencia főtámogatója, az Evosoft részéről Nagy Péter tartott beszédet, majd Mezei Tamás, a Szakkollégium elnöke nyitotta meg a rendezvényt.
A konferencia résztvevői megismerkedhettek a szoftverfejlesztéssel kapcsolatos minőségbiztosítási kérdésekkel (Török Péter, Evosoft), a differenciálegyenletek gyakorlati felhasználásával (Csikja Rudolf, Simonyi), a digitális televíziózás és rádiózás jövőjével (Csikós Tamás, illetve Krüpl Zsolt, Simonyi). Az állófogadás után a várva-várt IWIW-es előadásra (Lécz Balázs és Pengő József, Virgo Systems) teljesen megtelt az előadóterem, a lelkes résztvevők pedig számos kérdést tettek fel a fejlesztőknek. A konvergens hálózatokról (Kurtz János, Nokia) és nagyfelbontású videotechnikáról (Széchy Tamás, Leonardo SNS) szóló előadások után a már hagyományosnak nevezhető tombolasorsolás következett. A Meyer Sound akusztikai bemutatója sajnos technikai okok miatt elmaradt, az értékelőlapok tanulsága szerint azonban a többi színvonalas előadás kárpótolta a résztvevőket. A Szakkollégium stúdiótechnikával foglalkozó részlege, a Budavári Schönherz Stúdió az előadásokat élőben közvetítette az Interneten.

A Szakkollégium célja, hogy összegyűjtse a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának szakmájuk iránt kiemelten érdeklődő hallgatóit, és lehetőséget nyújtson mind számukra, mind mások számára az egyetemi képzést kiegészítő, magasabb szintű ismeretek megszerzésére. Fontosnak tartják a szakmai fejlődésen kívül minden olyan képesség megszerzését is, amely mind a karrierben, mind a civil életben való helytállást biztosíthatja: szándékuk szakmai elitet nevelni.

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Simonyi Károly Szakkollégiuma által rendezett III. Simonyi Konferencia előadásainak videoanyagai és prezentációi a következő címen érhetők el: http://simonyi.sch.bme.hu/konferencia
Kulcsszavak: konferencia BME

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.

2024. május 28. 14:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52