A General Electric eredményjavulást jelentett

MTI Sajtóadatbank, 2006. április 14. 11:41
Az amerikai General Electric (GE) konszern csütörtökön közölte, hogy első negyedévi adózott eredménye 4,31 milliárd dollár lett az egy évvel korábbi 3,97 milliárd dollár után, árbevétele pedig ezalatt mintegy 10 százalékkal 37,82 milliárd dollárra nőtt.
Bejelentette idei részvényarányos eredményvárakozását is, amely nagyjából megfelelt az elemzők jóslatainak.

Az elektronikai óriáskonszern januárban 5,77 milliárd dolláros adózott eredményt jelentett a tavalyi negyedik negyedévről, amit 50 millióval nagyobb az egy évvel előbbinél. Ugyanakkor közölte, hogy leválása a Swiss Re biztosítási vállalkozásból 2,9 milliárd dolláros rendkívüli tételt jelentett, ezzel számolva az eredmény az egy évvel korábbihoz képest 46 százalékos romlást jelez.

Ettől eltekintve akkor a vállalatcsoport mind a hat nagy részlegénél eredmény- (és eredményesség)javulást jelentett. Az idei évre részvényenkénti eredményében 13-17 százalék közötti növekedésre számít, valamivel jobbat, mint amit az elemzők jósolnak. A GE úgy ítélete meg az év elején, hogy ebben az évben valószínűleg csak egy részlegénél, a NBC Universal médiavállalkozásnál nem ér el javulást, sem az eredményben, sem a forgalomban.
Kulcsszavak: General Electric

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 ok, amiért a KKV-knak szükségük van a mesterséges intelligenciára a hálózatmenedzsmentben

A mesterséges intelligencia ma már mindenhol jelen van. Ami a hálózatépítést illeti, az irányítás és a kiberbiztonság terén olyan jelentős változások tapasztalhatók, amelyek egyszerűsíthetik a működést és csökkenthetik a kis- és középvállalkozások költségeit. 

2024. május 26. 15:37

Megérkezett az első tömeggyártásra szánt humanoid robot a Unitree-től

A Unitree Robotics bemutatta G1 modelljét, amely a vállalat második általános célú humanoid robotja. A bejelentés azonnal szenzációt keltett, mivel a robot könnyedén megbirkózik az olyan feladatokkal is, mint egy szódásüveg kinyitása, a diótörés, a nehéz tárgyak szállítása, vagy a hegesztés, ráadásul tömeggyártásra alkalmas, piacérett formában van.

2024. május 26. 13:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17