Árverseny helyett minőségi versenyt hirdet az Intel

Milkovits Gábor, 2006. március 12. 08:37
Jürgen Thiel, az Intel európai kereskedelmi igazgatója a CeBIT-en a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy a cég olcsó processzorok forgalmazása helyett jobb minőségű termékek megjelentetésével igyekszik megerősíteni piaci pozícióját.
A sokáig csak az Intel újításait követő, és olcsóbb modelleket kínáló Advanced Micro Devices az utóbbi időben számos területen magához vette a kezdeményezést a CPU-k terén. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy ők kezdtek el először kétmagos lapkákat forgalmazni, és ezek az Opteron modellek sokáig versenytárs nélkül lévén, komoly sikereket értek el az x86-os szerverpiacon. Ennek folyományaként az AMD-nek sikerült valamelyest lecsípni a piac túlnyomó részét uraló Intel részesedéséből, ami más tényezők mellett szintén negatívan befolyásolta a vezető csipgyártó eladásait és üzleti eredményét. A cég részéről beismerték, hogy hatalmas nyomás nehezedik rájuk a konkurencia oldaláról, ugyanakkor a harmadik negyedévben kikerülő új, nagyobb teljesítményű CPU-któl a negatív folyamat megfordítását várják.

A nehézségek ellenére az Intel még így is négyszer annyi asztali, és kilencszer több hordozható számítógépbe való processzort forgalmaz, mint fő riválisa.
Kulcsszavak: processzor +céginfo Intel

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36