Allround: világelső tanúsítvány, sikerév
Az Allround történetében 2005 volt az eddigi legsikeresebb év. A cég rekordot jelentő árbevétele az immár négy kontinensen való jelenlétének és gyorsan bővülő ügyfélkörének köszönhető. Jelenleg a világon már 80 millió előfizetőt szolgálnak Allround megoldások. Többek között az alábbi cégek léptek ügyfeleik közé 2005-ben: T-Com (Magyarország), Vimpelcom (Oroszország), SpaceTel (Jemen), Cosmo (Bulgária), Invoicia (Norvégia), Vodacom (Tanzánia), Areeba (Ciprus), Ventelo (Norvégia). A CeDaR 2005-ben is megőrizte piacvezető pozícióját a számlázó rendszerek tesztelése területén, és immár 70 különböző fájl formátum támogatására képes. Az Allround 2005-ben másodszor nyerte el az Informatikai Vállalkozások Szövetsége által kiírt Szoftver Export Díjat.
Mint már korábban a közelgő barcelonai mobilcsúcs eseményhírei között megírtuk, az Allround negyedszer vesz részt 3GSM World Congress-en, illetve állít ki a magyar standon. A termékportfolió két teljesen új termékkel bővült, de új verziókkal mutatkoznak be a már meglévő termékek is. A 3GSM-en debütáló új alkalmazások közül az xDR Store elősegíti a jogi követelményeknek való megfelelést a távközlési szolgáltatók számára, mégpedig a hívásadat rekordok biztonságos, strukturált tárolása és lekérdezése terén, míg az Allround Mediation a különböző telekommunikációs eszközök közötti formátumillesztés feladatát látja el. Új fejlesztések jellemzik a CeDaR számlázási rendszereket tesztelő szoftvert, valamint a roaming management termékcsalád két tagját (TAP Solution, AllRoamer). A tavalyi kiállításon bemutatott Allround Management Console funkcionalitása is jelentősen bővült. A világon elsőként Allround termék kapott számlázási szoftver tanúsítványt.
Kapcsolódó cikkek
- Megvehetik az Avayát - új kommunikációs menedzser változat
- Ericsson: három lábon állás a stratégia
- Allround-szoftver grúz mobilszolgáltatónál
- Nyáron indul a negyedik cseh mobilszolgáltató, az U:fon
- Oroszország: harc a vadprivatizációiban elvesztegetett vagyon visszaszerzéséért
- Megújultak a T-Pont üzletek
- Privatizálják a Telekom Srpskét
- Nagyszabású elbocsátások brit távközlési szolgáltatóknál
- Folyamatos bővítések és újra meghívóküldés az iWiW-en
- Bővülő portfolió, új lehetőségek és szolgáltatások a T-Online-nál
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
Számítógép gyereknapra költséghatékonyan?
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
Kiváló kameraképességekkel és emberközpontú kijelzővel érkezik a HONOR 200 Lite
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.