A Lufthansáé a világ legnagyobb internettel rendelkező légiflottája

forrás Prim Online, 2006. január 16. 18:25
Új szolgáltatásokkal indul az év a Lufthansánál: január 23-tól a Légitársaság utasai négy televíziós csatorna: a BBC World, a CNBC, a Euronews vagy az MSNBC régiónként változó adásait nézhetik meg a repülőgépek fedélzetén, a laptopjukon keresztül.
Mindez a szélessávú internet-hozzáférést nyújtó Lufthansa FlyNet és partnere, a Boeing nyújtotta Connexion által vált lehetővé, mely a nagy sebességű internetkapcsolatot biztosítja. Az úttörő szolgáltatás három évvel ezelőtt debütált: kísérleti jelleggel a Lufthansa Frankfurt–Washington járatán vezették be először. A Lufthansa FlyNet 2004 májusa óta állandó része a tengerentúli járatokon nyújtott szolgáltatásoknak. Jelenleg már 50 tengerentúlra közlekedő repülőgépet szereltek fel az új szolgáltatáshoz szükséges eszközökkel. Ennek köszönhetően a Lufthansa rendelkezik a világ legnagyobb, internet kapcsolattal felszerelt repülőgép-flottájával. Jövő év végéig a teljes tengerentúli járathálózaton - ahol több mint 80 repülőgép közlekedik -, elérhetővé teszik a Lufthansa FlyNet szolgáltatást.

Elsősorban azon törzsutasok számára kedvező ez a lehetőség, akik repülés közben is üzleti ügyeiket bonyolítják vagy informálódni, esetleg kikapcsolódni szeretnének. A FlyNet szolgáltatásba beletartozik az ingyenesen elérhető Lufthansa-FlyNet portál, melyet a légitársaság a Tomorrow Focus AG-vel együttműködésben üzemeltet. A portál több mint ezer oldalas: óránként frissített hírekkel, utazási információkkal és vásárlási ajánlatokkal. A FlyNet portálján keresztül az utasok számára lehetővé válik a Boeing Connexion – eredetileg fizetős - szolgáltatásának ingyenes elérése is.

Január 31-től változnak a Connexion árai, melyek még kedvezőbbek lesznek az ügyfelek számára. Időtartam szerint különböző csomagok között lehet majd választani, 1-től 24 óráig tartó terjedelemben. A korlátlan, nagysebességű internet hozzáférés csupán 9,95 dollárba kerül majd óránként, 26,95 dollárért pedig egy napon keresztül lehet internetezni. További újdonság, hogy az új 24 órás tarifa átszállás esetén is érvényes lesz.

A nagysebességű internetkapcsolaton keresztül a Lufthansa utasai szörfölhetnek a világhálón, e-mailezhetnek és vállalatuk intranet rendszerét is elérhetik a fedélzetről. A rendszer használata kábel nélkül valósul meg (WLAN). Az üzleti utazók nemcsak a legfrissebb információkat kaphatják meg, vagy munkájukat végezhetik a fedélzeten, hanem a szórakozási lehetőségek széles választéka is rendelkezésükre áll. A Lufthansa-FlyNet folyamatosan frissített útvonal-listáját a www.lufthansa.com weboldalon érhetik el az érdeklődők.
Kulcsszavak: DSL repülés Lufthansa

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36