CA: Névváltoztatás és új marketingkampány

forrás Prim Online, 2005. november 15. 13:30
A mai napon elindított integrált, globális márkaépítési programjával a CA azt kívánja tudatosítani az informatikai ágazat szereplőiben, hogy mennyire elkötelezett a nagyvállalati működést támogató IT-felügyelet egységesítésének és egyszerűsítésének, valamint ezen keresztül ügyfelei IT-beruházásai megtérülésének felgyorsításának területén.
A cég nevének "CA"-ra történt változtatását, piacának úrjapozícionálását, vállalati arculatának fejlődését, valamint az új "Believe Again" - Higgy újra - című globális marketingkampányát a cég évenként megrendezésre kerülő ügyfél-konferenciáján, a CA World 2005-ön több mint 6000 résztvevő: ügyfelek, partnerek, piaci elemzők, újságírók és dolgozói jelenlétében jelentette be.

"Új hangunk a piacon jól tükrözi a CA szervezeténél zajló átalakulást, és az előttünk álló, ágazati szinten is páratlan lehetőséget" - nyilatkozta John Swainson, a CA elnök-vezérigazgatója. "Az új márkanév a CA erősségeire összpontosít, nevezetesen arra, hogy a piac valamennyi szereplőjénél eredményesebben tudjuk támogatni ügyfeleinket a nagyvállalati szintű IT-környezet felügyeletének egységesítésében és egyszerűsítésében. Technológiai jövőképünk integrált megoldáscsomagokra épül, és már ma is ezzel a szemlélettel fejlesztjük új termékeinket. A 'CA' név felvétele csupán egy lépés az erősségeink kiaknázását és vállalatunk átalakítását célzó erőfeszítések közül. Gyakorlati szempontból is indokolt volt ez a változtatás, hiszen ügyfeleink már jó ideje így hívnak minket."

A CA egyedülállóan átfogó, szállítósemleges, integrált és moduláris IT-felügyeleti megoldásai garantálják a nagyvállalati IT-környezet egységesítésére és egyszerűsítésére vonatkozó ígéretek teljesítését. A márkaépítési program célja e piaci erősségek kommunikálása, valamint annak bemutatása, milyen elkötelezetten dolgozik a CA nagyvállalati IT-felügyeleti stratégiája, az Enterprise Information Technology Management (EITM) megvalósításán. Az EITM biztosítja a CA ügyfeleinek az IT-erőforrások és az üzleti szükségletek összhangjának megteremtéséhez szükséges integrált, automatizált és biztonságos platformot.

"Az új márkaépítési program több száz ügyfél, partner és más ágazati szereplő meglátásaira épül. Igyekeztünk felmérni, mit hiányolnak ezek a vállalatok a technológiai piacról, és hol látnak lehetőségeket a CA számára" - fejtette ki Don Friedman, a CA marketingért felelős vezérigazgató-helyettese. "Elmondták, hogy egyszerűbb IT-háttérre vágynak, szeretnék jobban összehangolni informatikai ás üzleti működésüket, fokozni az automatizációt és javítani az átláthatóságot. Azt is megtudtuk, hogy a CA-t azon kevés szállító közé sorolják, amely valóban meg tudja valósítani az általa felvázolt informatikai jövőképet. A ’Believe Again’ marketingkampánnyal azt szeretnénk elérni, hogy az ágazat ismét merje elhinni: a technika képes értéket teremteni és pozitív irányban megváltozatni a vállalati működést."

Az integrált marketingkampányt alkotó reklámok, átdolgozott webhelyek, online marketingprogramok, szóróanyagok és vizuális jelölések egységes márkaüzenetet és arculatot közvetítenek a CA globális célcsoportjai felé. A vállalat logóját is átalakította: az egységesítés és az egyszerűsítés illusztrálására egybefűzve a C és az A betűt.

A reklámkampány felteszi a kérdést: "Emlékszik még arra, mikor inspirálta Önt utoljára a technika?", ezt követően pedig arról kívánja meggyőzni a célközönséget, hogy merjen újra hinni az informatika erejében. A globális kampány november 14-n indul a világ vezető üzleti napilapjaiban (The Wall Street Journal, The New York Times, Financial Times) és informatikai szaklapjaiban (Computerworld, InformationWeek, eWEEK, InfoWorld) elhelyezett nyomtatott reklámokkal.

A márkaépítési programot és a reklámkampányt a Draft reklámügynökség által vezetett Interpublic Group (IPG) dolgozta ki. Az új márkaidentitás a New York-i Sequel Studio munkája.
Kulcsszavak: CA +céginfo marketing

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megbízható Munkaadó 2024-26 címet kapott az SAP

Az SAP Hungary Kft. elnyerte a "Megbízható Munkaadó 2024-26" címet a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) éves taggyűlésén. A díjat olyan cégek kapják, amelyek kiemelkedő HR-gyakorlatot folytatnak, és példaértékű módon gondoskodnak munkatársaik munka- és életkörülményeiről.

2024. május 28. 13:07

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52