OECD: Dél-Korea az első, Magyarország pedig a 23. a szélessávú internet terén

Milkovits Gábor, 2005. október 23. 17:19
Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) legfrissebb adatai szerint a 30 tagország közül Dél-Koreában a legmagasabb, 25,5%-os a szélessávú internetes lefedettség, míg Magyarország 4,6%-kal a 23. helyen áll.
Ez azt jelenti, hogy míg a távol-keleti országban 100 főre 25,5 szélessávú internet-előfizetés jut, addig hazánkban mindössze 4,6. A Dél-Koreát követő négy helyen csupa európai ország, Hollandia, Dánia, Izland és Svájc osztozik, 22,5; 21,8; 21,7; illetve 20,3 százalékkal. A hatodik helyezett Kanada a maga 19,2 százalékával jóval megelőzi az Egyesült Államokat, amely 14,5%-os szélessávú internetes előfizetői arányával csak a 12. a listán. Emellett Japán is csak a 11. helyen áll, 16,4 százalékkal. Magyarország 100 főre vetített 4,6 szélessávú előfizetésével a 23. a 30-as listán, ugyanakkor a volt szocialista tagországok közül az első, megelőzve a 25. Lengyelországot, a 26. Csehországot és a 27. Szlovákiát, ahol az arány 3,3 2,8; illetve 1,6 százalék.

Az OECD tagországok közül 28-ban egyértelműen a DSL a vezető platform; a két kivétel a két észak-amerikai állam, az Egyesült Államok és Kanada, ahol a kábeles szélessávú internet az uralkodó. Összességében a 30 országban 61,2% a DSL és 32% a kábeles internet aránya, míg a többi szélessávú technológia az előfizetések 6,8%-át adja.
Kulcsszavak: OECD ADSL

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36