Az Apple-t elriasztotta a közös üzlettől a Samsung-ellenes hangulat

Genda Csongor Zoltán, 2005. október 17. 20:25
Az Apple számítógépgyártó a múlt héten bejelentette, hogy a dél-koreai Samsung elektronikai konszernnel partnerségre lépne a flash-tároló üzletágban. Az amerikai számítógépgyártó és a Samsung közel négy milliárd dolláros befektetést eszközöltek volna az üzlet sikeres végkimenetele esetén.
Kim Il-ung, a Samsung félvezető részlegének marketing igazgatója azonban azt nyilatkozta, hogy az Apple visszalép az üzlettől. A Financial Times Deutschland szerint azonban az egyre inkább kialakulóban lévő Samsung-ellenes hangulat miatt futottak zátonyra a tárgyalások. A múlt héten ugyanis a dél-koreai konszern elismerte, hogy vállalatuknak szerepe volt a DRAM memóriaegységek árának mesterséges magasan tartásában és 300 millió dolláros kártérítés kifizetését helyezték kilátásba. Az ügyben érintettek még a német Infineon valamint a szintén dél-koreai Hynix gyártók. A Samsung ellen azonban nem ez az egyetlen eljárás, ugyanis nemrég a társaság egyik leányvállalata, a Samsung Everland ellen hozott elmarasztaló ítéletet a bíróság, mivel 1996-ban a vállalat menedzserei áron alul adtak el részvényeket a Samsung elnökének, Lee Kun-hee gyermekeinek.

Steve Jobs, az Apple elnök-vezérigazgatója tehát újabb partner után kutat annak ellenére, hogy a dél-koreai konszern az iPod-okhoz való 2 illetve 4 Gb-s tárolócsipeket a piaci árnál jóval olcsóbban szállítaná az Apple-nek.

Kulcsszavak: Samsung +céginfo Apple

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36