III. Szabadfogású Számítógép verseny

forrás Prim Online, 2005. október 17. 17:51
2005-ben harmadik alkalommal hirdette meg a Szabadfogású Számítógép című rendhagyó, országos informatikai versenyt a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ a 19. életévüket be nem töltött fiatalok számára. Pályázni minden olyan alkotással lehet, ami számítógéppel készült: játékkal, honlappal, portállal, szoftverrel, animációval vagy akár robottal is, a lényeg, hogy ötletes, egyéni és újszerű legyen. A pályaművel beküldési határideje 2005. október 24. 24.00 óra. A verseny győztesei értékes nyereményeket vehetnek át.
Már hagyománynak számít a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ életében, hogy ősszel meghirdeti a Szabadfogású Számítógép versenyt. Idén a szervezők 2005. október 24-én 24.00 óráig várják a 19 évnél fiatalabbak egyénileg vagy csapatban, számítógéppel készített alkotásait.

A pályamű lehet játék, honlap, portál, szoftver, animáció, robot – a sornak csak a fiatalok fantáziája szabhat határt. Nem tanulmányi versenyről van szó, itt a tárgyi tudásnál többet ér a leleményesség, annak megmutatása, hogy mi minden hasznos dologra lehet használni egy számítógépet.

A mai gyerekek már a technika világában nőnek fel és otthonosan mozognak ott. Ezt bizonyítja az is, hogy a tavalyi verseny legfiatalabb versenyzői hatévesek voltak. 2004-ben 460 érvényes pályaművel kápráztatták el az informatikai szakemberekből, pedagógusokból és művészekből álló zsűrit. Kiemelkedő munka volt egy ikerpár által készített „Mátrix reprodukció” videoanimáció, amely a magas technikai színvonal mellett a humort sem nélkülözi.

A verseny támogatóinak köszönhetően a versenyzők értékes díjakat: ösztöndíjat, notebook-ot, digitális fényképezőgépet, szélessávú internet-hozzáférést és mobiltelefont nyerhetnek. A zsűri a kiemelkedő teljesítményeket korosztályonként is jutalmazza. A díjnyertes munkákat egy kiállítás keretében a Millenáris Parkban lehet majd megtekinteni 2005 decemberében. A verseny védnöke az Informatikai és Hírközlési Minisztérium.

A Szabadfogású Számítógép versennyel kapcsolatos információk (pályázati feltételek, nevezési lap) megtalálhatóak a verseny honlapján: http://verseny.c3.hu.
Kulcsszavak: C3 verseny

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09