300 millió dolláros kártérítést fizet a Samsung a DRAM ármanipuláció miatt

Milkovits Gábor, 2005. október 14. 19:20
A Samsung elismerte szerepét a DRAM memóriaegységek árának mesterségesen magas szinten tartásában, és 300 millió dolláros kártérítés kifizetését is vállalta.
Az ügyben eljáró hatóságok szerint 1999. április és 2002. június között egy előzetes illegális egyezség alapján több jelentős gyártó a piac által egyébként diktált árnál drágábban értékesítette DRAM termékeit, ezáltal komoly károkat okozva vevőiknek és közvetve a fogyasztóknak is. Eddig a dél-koreai Hynix és a német Infineon vállalták magukra az ügyben való részvételt, és fizettek nagy összegű kártérítést, a Samsung 300 milliója azonban mindenképpen mérföldkőnek számít. Egyrészt ugyanis a Samsung a világ legnagyobb memória-gyártója, másrészt pedig maga az összeg is kiemelkedőnek tekinthető az eddigi monopóliumellenes ügyek és a kifizetett kártérítések sorában.

Az illegális kartell legtöbb résztvevője egyébként ironikus módon nem sokat profitált az ügyletből: legtöbbjük komoly veszteséget halmozott fel, és akadtak olyanok is, akik gyárakat is kénytelenek voltak bezárni. A három említett cégen kívül mások egyelőre nem ismerték el az ügyben játszott szerepüket.
Kulcsszavak: +céginfo jog memória Samsung

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44

Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.

2024. május 9. 20:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36