Szabadfogású számítógépes verseny - harmadszor

MTI Sajtóadatbank, 2005. szeptember 23. 09:35
Immár harmadik alkalommal hirdette meg a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ a 19. életévüket be nem töltött fiatalok számára Szabadfoglalkozású Számítógép címmel országos versenyét.
"Az a lényeg, hogy a diákok rájöjjenek: ha használják a fantáziájukat, hihetetlenül érdekes és hasznos dolgokat készíthetnek a számítógép segítségével. Arra biztatjuk őket, hogy a tudást a kreativitással ötvözzék" - vélekedik Peternák Miklós, a C3 igazgatója.

A mai gyerekek már a technika világában nőnek fel, otthonosan mozognak benne. Ezt bizonyítja az is, hogy a tavalyi verseny legfiatalabbika mindössze hatéves volt. 2004-ben a résztvevők 460 érvényes pályaművel kápráztatták el az informatikai szakemberekből, pedagógusokból és művészekből álló zsűrit.

S hogy mivel lehet pályázni? Játék, honlap, portál, szoftver, animáció, robot - lehet bármi. A lényeg, hogy ötletes, egyéni és újszerű legyen, s itt csupán az alkotók fantáziája szab(hat) határt. Az alkotások beküldési határideje október 24., 24 óra. A versennyel kapcsolatos információk (pályázati feltételek, nevezési lap) megtalálhatók a honlapon (http://verseny.c3.hu)
Kulcsszavak: pályázat verseny C3

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05