Csökkent a Hynix félvezető gyártó nyeresége, de javul a gazdálkodása

MTI Sajtóadatbank, 2005. július 28. 10:42
A dél-koreai Hynix Semiconductor félvezetőáramkör-gyártó nyeresége a második negyedévben 61,8 százalékkal esett vissza éves összevetésben az áramkör-árak csökkenése miatt, de még ez is felülmúlta az elemzői várakozásokat, amit az átszervezési és adósságrendezési program sikerének tudnak be.
Az előző negyedévhez viszonyítva az adózott eredmény 26 százalékkal csökkent 236,9 milliárd vonra. Az üzemi eredmény éves bázison 61 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig 17 százalékkal csökkent 265,7 milliárd vonra. A piac ehhez képest 250 milliárd von körüli üzemi eredményt várt, ami már maga is lényeges javulás lett volna az eredeti 150 milliárdhoz képest. A harmadik negyedévtől 300 milliárd von körüli, a negyediktől pedig 400 milliárd von körüli eredményt várnak. A Hynix részvényei ennek megfelelően erősödéssel nyugtázták a fejleményt. Az értékesítési árbevétel 25,1 százalékkal 1,27 ezer milliárd vonra csökkent éves összevetésben. Az előző negyedévhez képest a forgalom alig változott. Tavaly a Hynix 1,7 ezer milliárd von éves eredményt ért el szemben a 2003-as 1,7 ezer milliárd vonos veszteséggel.

A második negyedévben az átlagos DRAM memória áramkör árak 20 százalékkal, a NAND flash memória árak pedig 10 százalékkal csökkentek az első negyedévhez képest.

A konszern 2001-ben került csődgondnokság alá 11 ezer milliárd vonos adósságteher alatt. Az idén június végére adósságállományát 1,87 ezer milliárd vonra sikerült csökkentenie. Adósságának részvénytőkéhez viszonyított arányát 37 százalékra javította 41 százalékról. A hitelezők számos feltőkésítéssel siettek a Hynix segítségére. Egy 2003-ban végrehajtott 3,2 ezer milliárd vonos tőkebevitel 81 százalékos tulajdonrész birtokába juttatta őket. Az idei év folyamán több kibocsátási lépésben 24 százalékponttal kívánják csökkenteni pakettjüket. Az irányító többséget meg kívánják őrizni hosszabb távon.



Kulcsszavak: +céginfo Hynix

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44

Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.

2024. május 9. 20:32

Ultra Adware Killer 10.9.0.0

Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.

2024. május 9. 20:30

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36