Az árcsökkenés miatt megduplázódott az LCD-tévék forgalma
MTI Sajtóadatbank, 2005. június 15. 09:02
Az idei első negyedévben több mint megduplázódott a lapképernyős
tévékészülékek világpiaci forgalma az egy évvel korábbihoz képest. A
gyártástechnológiában elért komoly költségcsökkentések nagy
kiskereskedelmi árleszállításokat tettek lehetővé, és a negyedévben
3,15 millió lapképernyős tévé kelt el világszerte. Az idei első
negyedévet megelőző tizenkét hónapban a 20 hüvelyknél nagyobb átmérőjű
tévékészülékek ára legalább 20 százalékkal, egyeseké 40 százalékkal is
csökkent.
A tavalyi első negyedévihez képest 125 százalékkal megemelkedett forgalom az előző negyedévinél, a karácsonyi szezon miatt erős tavalyi negyedik negyedévinél azonban 13 százalékkal kisebb volt, a DisplaySearch piackutató intézet keddi jelentése szerint.
Az árbevétel 141 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, 4,1 milliárd dollárra. Az átlagos árcsökkenés ellenére az összes forgalmi érték azért növekedett a darabszámot meghaladó mértékben, mert a fogyasztók a nagyobb, drágább készülékeket részesítették előnyben.
A folyadékkristályos képernyőjű (LCD) tévékészülékek legnagyobb piaca Európa, 41 százalékos piaci részesedésével. A negyedik negyedévben még 38 százalék volt a kontinens részesedése. A második piac Japán, 26 százalékos részesedéssel.
A legnagyobb gyártó a japán Sharp, 21 százalékos piaci aránnyal. Részesedése a negyedik negyedévi 21,9 százalékhoz képest kissé csökkent. A holland Philips megőrizte második helyezését 10,9 százalékos részesedéssel, habár a negyedik negyedévben még 14,7 százalékot tudhatott magáénak. A dél-koreai Samsung megelőzte a Sonyt és 10,8 százalékos harmadik helyezésével a Philips sarkába ért. A Sony 10 százalékos világpiaci részesedéssel rendelkezik.

Kapcsolódó cikkek
- Fantasztikus színek a Samsung Tulipán tévéin
- Újabb Samsung LCD HDTV-k
- Hogyan ne nyírjuk ki férjünk lapostévéjét
- 5 méteres LED-alapú HDTV a Cebit-en
- Új noname piaci szereplő szorítja le az LCD-tv árakat
- 5 éven belül megháromszorozódik a HDTV-s háztartások száma
- Samsung Bordeaux LCD TV sorozat
- Proton HD LCD TV-k a CES-en
- Megöli a tévét az online video?
- Indulhat a Sony tv-beruházása Nyitrán - a Samsung is érdeklődik
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magas felbontás és fejlett csatlakoztathatóság otthoni és irodai használatra
A kijelzőspecialista AOC büszkén mutatja be új, elegáns QHD modelljét, a B3 sorozat B2C monitorcsaládjának értékorientált kiegészítését. A 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC Q27B3CF2 QHD felbontást (2560x1440) kínál otthoni és irodai környezetbe egyaránt, és elegáns dizájnnal ötvözi a funkcionális kiválóságot. Az olyan funkciók, mint a 100 Hz képfrissítési ráta, az USB-C csatlakoztathatóság (65 W Power Delivery tápellátással) és az Adaptive-Sync lehetővé teszik a produktív és kényelmes munkavégzést – mindezt rendkívül jó árazással kombinálva.
2024. május 23. 18:03