Mobil a húzóágazat

MTI Sajtóadatbank, 1999. október 15. 22:36
Az elemzők várakozásainak megfelelően teljesített a harmadik negyedévben a távközlési cikkeket gyártó amerikai Motorola.
A cég javára vált a mobiltelefonok iránt szakadatlanul növekvő kereslet és az, hogy a félvezető-ágazat visszatért a nyereséges zónába. A hálózatrendszer-ágazatban azonban 17 százalékos visszaesés következett be. A konszern tiszta nyeresége 91 millió dollár volt a harmadik negyedévben, az előző harmadik negyedévi 27 millió helyett. Adózás előtti egyszeri tételek nélkül a tiszta nyereség 332 millió dollár lett volna az idei harmadik negyedévben, a tavalyi hasonlóan számolt 40 millió dollár után. A cég forgalma 7,5 százalékkal, 7,69 milliárd dollárra növekedett az egy évvel korábbi 7,15 milliárdról.

A pénzügyi csávába került műholdas telefonszolgáltató Iridium vállalattal kapcsolatos kifizetései 994 millió dollárt tettek ki. A Motorolának 18 százalékos részesedése van az Iridiumban, amely augusztusban csődvédelmet kért hitelezőivel szemben.

Ugyanakkor emelkedtek a félvezető-ágazat eladásai és megrendelésállományai is. Az ágazat 60 millió dolláros működési profitot ért el, míg egy évvel korábban 184 millió dollárt vesztett. Az Egyesült Államokban nagymértékben szaporodtak a lapkamegrendelések, de növekedés volt Ázsiában és Európában is ebben a szektorban.

A személyi távközlési ágazat behozta lemaradását: forgalma 37 százalékkal, 3,1 milliárd dollárra bővült, és 140 millió dollár működési nyereséget hozott a tavalyi hasonló időszaki 55 millió dolláros veszteség helyett.

Az állkapocs mozgását és a környezeti zajszintet is elemzi az LG új fülhallgatója

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb TONE Free fülhallgatóját, amelyet a lenyűgöző hangzás jegyében terveztek. Az új T90S modellt grafén, azaz egyetlen atom vastagságú grafitréteg felhasználásával alkották meg, amellyel az eszköz a korábbinál kényelmesebb illeszkedést kínál. 

2024. június 2. 13:46

Reprezentatív véleménykutatás készült a mobiltárca alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról

Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett: az Egyesület ezúttal a „Mobiltárca megoldások a felhasználók szemével – reprezentatív kutatás a mobiltárca (wallet) alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról és attitűdről” témában végezte el a kétfázisú felméréseit.

2024. június 2. 11:53

Látványos felületen böngészhetjük 5000 egyetem kutatási teljesítményét

Mit, hol, kikkel együttdolgozva kutatnak leginkább egy egyetem munkatársai? – Oxfordtól Tokióig a Corvinus Rankless nevű online felülete látványosan összegzi a világ felsőoktatásának kutatási teljesítményét, kapcsolódási pontjait. Szűrhetünk földrajzi, tudományterületi szempontokra, de szakmai folyóiratokra is.

2024. június 2. 10:11

Az LG bemutatta grafénnel készült TONE Free fülhallgatóját

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb TONE Free fülhallgatóját, amelyet a lenyűgöző hangzás jegyében terveztek. Az új T90S modellt grafén, azaz egyetlen atom vastagságú grafitréteg felhasználásával alkották meg, amellyel az eszköz a korábbinál kényelmesebb illeszkedést kínál. 

2024. június 2. 09:33

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52