Aranyfokozatú Microsoft partner lett a NetAcademia Oktatóközpont
A NetAcademia Oktatóközpont immár több mint fél évtizede tart magas szintű, egyedi informatikai tanfolyamokat abból a célból, hogy hallgatóik megismerjék a nagyvállalati informatikai rendszerek költséghatékony és megbízható tervezését, bevezetését, üzemeltetését és fejlesztését. Az Oktatási Megoldások kategóriában megszerzett Microsoft Gold Certified Partner cím birtokosaként, és Virtual University Enterprises-ként (VUE) a NetAcademia lehetőséget biztosít arra, hogy a résztvevők helyben szerezhessék meg nemzetközi érvényű képesítéseket.
A tanfolyamok oktatói az összes lehetséges Microsoft minősítéssel – így MCSA, MCSE, MCAD, MCSD, MCDBA, MCT, és MVP képesítéssel – rendelkeznek. Az utóbbi címet – melyet a Microsoft ítél oda a kiemelkedő szakmai tudás elismerésként – hazánkban mindössze 5 szakember viselheti. Ennek köszönhetően a NetAcademia az ország egyetlen olyan Microsoft oktatóközpontja, amelynek oktatói hozzáférnek a Windows forráskódjához.
A NetAcademia évi mintegy 100 tanfolyamán és tréningjén több mint 1000 hallgató vesz részt, az oktatások helyszínéül korszerűen felszerelt, légkondicionált tantermek szolgálnak exkluzív, a világörökség részét képező környezetben, az Andrássy Konferenciaközpontban. A NetAcademia megalakulása óta törekszik arra, hogy a tanfolyamokon túl is fontos információkkal szolgáljon az érdeklődők számára, ezért portálján szakmai közösséget hozott létre, tudástárat, illetve az informatikusok számára FizuFigyelő szolgáltatást működtet.
A NetAcademia nevéhez fűződik az informatikai szakembereket tömörítő, jelenleg 3000 fős TechNetKlub.hu online közösség megteremtése, valamint a szintén IT szakembereknek szóló TechNet Magazin 2000-ben történt elindítása és rendszeres megjelentetése is. A TechNetKlub-ot, illetve a TechNet Magazint a Microsoft Magyarország 2004-ben karolta fel, de a NetAcademia Oktatóközpont szakemberei – moderátorként, illetve szaklektorként – továbbra is aktívan részt vesznek a munkában. A két cég szoros szakmai együttműködését az is jól jelzi, hogy a Microsoft Magyarország termékeinek, biztonsági frissítéseinek, szervizcsomagjainak és szakmai dokumentumainak tároló helyeként szolgáló hivatalos Microsoft letöltőközpontot a NetAcademia Oktatóközpont üzemelteti.
Kapcsolódó cikkek
- Microsoft-LG szabadalom-engedélyezési megállapodás
- A Mail2Web.com a Microsoft Partner Programban
- A Microsoft a régió legjobb munkahelye
- A NetAcademiával képezteti leendő tanácsadóit a Microsoft
- A Microsoft 6 milliárd dollárért megveszi az Aquantive online marketingcéget
- Microsoft Gold Certified Partner lett a rEVOLUTION
- Dollármilliárdos Microsoft-Lenovo szoftverüzlet
- T-Systems: 100 új munkahely Debrecenben
- A Microsoft mégsem akarja megvenni a Yahoo-t
- A Vista a vártnál nagyobb Microsoft bevételt generál
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
A felújított mobilokat érintő legfontosabb nemzetközi és hazai trendek
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.