Allied Telesyn: fókuszban a Triple Play platform és megoldások

Kovács Attila, 2005. április 3. 10:38
Tizenhét ország közel száz újságírójának részvételével április 1-jén Bécsben került sorra az Allied Telesyn (AT) idei közép- és kelet-európai sajtókonferenciájára. A nagyvállalati konnektivitás terén és távközlési szolgáltatói szektorban a vezetők között számon tartott hálózati eszközgyártó, AT immár hetedik alkalommal megtartott egész napos eseményének fókuszában a cég piaci helyzetének, állandóan bővülő termékvonalának bemutatása és technológiai bejelentések mellett az AT Triple Play (hang/adat/video) megközelítése, illetve a cég kiválasztott üzleti partnereinek, ügyfeleinek sikeres hálózati alkalmazásai, AT eszközökön megvalósított megoldásai álltak. A hazai sajtóorgánumokat képviselő nyolc újságíró között a Prím Online is képviseltette magát.

Megnyitójában Francesco Stramezzi, a cég európai elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, az Allied Telesyn technológiai vezető pozíciója, ereje abban is rejlik, hogy éves árbevételének 17 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre. Philip Yim, a globális marketingért és termékfejlesztésért felelős ügyvezető alelnök kiemelte, másokkal ellentétben az AT sohasem váltott üzleti stratégiát, mindig az IP piacra koncentrált, így most többekkel szemben versenyelőnyre tehetett szert. A fő trendeket így összegezte: a VoIP-re alapozott hangszolgáltatás eszközei („voice soft switch”) 2010-re uralkodó pozícióba kerülnek; az összes szolgáltatónál dominálni fog az Ethernet-IP hálózati technológia; várható, hogy a közeljövőben az Ethernet-IP területen új piaci szereplők tűnnek majd fel. Az AT célja az évi 25 százalékos növekedés, a cég az Ethernet-IP alapú hálózati eszközgyártók között máris a legjobban növekvő három cég között van a világon. Az AT kulcstermékeinek számítanak a TDM alapú megoldások migrációjára szolgáló korszerű, nagy teljesítményű Triple Play, elsősorban nagy vállalati megoldások; a telco szolgáltatóknál az Ethernet-IP elérési infrastruktúrát támogató eszközök és megoldások; illetve a következő generációs hálózatok (NGN) fejlett szolgáltatásaihoz az IP-Ethernet bázis biztosítása.

Stefano Verginelli, az Allied Telesyn CEE régió marketing igazgatója bejelentette az AT legújabb termékeit. Ezek egyike a Converteon nevű, több protokollt és sok portot kiszolgáló médiakonverter, amely az ügyfélnél lévő régi és új átviteli médiumok (pl. koaxkábel-TP, TP-optikai kábel) közötti zökkenőmentes átállást, illetve kapcsolatot. Jellemzője még, hogy a hálózati kapcsoló funkciót is képes integrálni. Az úgynevezett „back haul” hálózatrészekben használatos CWDM (Course Wave Division Multiuplexer) berendezés az AT-LX-3800, amely a cég első multiprotokollos aktív CWDM terméke. 8 bemenő és 2 optikai kimenő csatornát kombinál, „hatótávolsága” 70 km. Megjelentek az ún. Wavewgliderek ipari változatai, továbbá a back-haul sávszélesség további növekedését követő AT Light Explorer nevű, 40 Gbit/s-os megoldás. Az elsősorban adatközpontokban alkalmazható nagy teljesítményű kapcsoló (switch) eszközök közül három új AT-9900-as stand-alone, több rétegű IPv4 és IPv6 gigabites switch került bemutatásra: az AT-9924T, az AT-9924T/4SP (nagy teljesítményű IPv6 alapú multicast routing funkcióval!) és az AT-9924 SP. Kis-és közepes vállalkozások távoli felhasználóit támogatja az AT új,AR7505 jelzésű, moduláris felépítésű virtuális magánhálózati útválasztója (VPN router). A tovább javított QoS képességekkel rendelkező eszköz hang, video és triple play alkalmazások kezelésére egyaránt képes. Néhány jellemzője: 533 MHz-es CPU; max 5000 konfigurált és max. 250 aktív IPsec VPN rejtjelezett „tunnel” kezelésének képessége; két 10/100 WAN port, öt 10/100 Ethernet LAN port.

A bemutatott partneralkalmazások között szerepelt a norvég Trollfjord Broadband cég képviselőjének „Fiber to the home – field experiences” című, az AT platformján megvalósított Triple Play megoldásról szóló előadása. A cég integrált Internet, digitális tévé, VoIP és IP telefónia szolgáltatást nyújt. Az AT Triple Play platformját egyebek mellett annak kompaktsága, az ún. „single-mode” száloptikára való alkalmassága, a „csak-IP” beállítottsága, könnyű adminisztrációja és versenyképes ár/port aránya miatt választották.

A sajtókonferencia során Miodrag Sundic, at AT európai eladásokért felelős alelnöke a magyar piacot érintő bejelentést tett, amely szerint a budapesti Polygon Kft. az Allied Telesyn itteni feljogosított (SVAR) szervize lett.

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44

Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.

2024. május 9. 20:32

Ultra Adware Killer 10.9.0.0

Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.

2024. május 9. 20:30

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36