Az Apple megrövidítette a vásárlókat?

Kiss Ádám Zoltán, 2005. február 22. 11:39
Az Apple gépek kereskedelmével foglalkozó viszonteladók egy csoportja pert indított a gyártó ellen a homályos garancia-feltételek, a nem elegendő információ, és etikátlan piaci gyakorlat miatt.
A kerekedők szerint az Apple odáig is elment, hogy régebbi termékeket újként csomagolva próbált értékesíteni. A pert indító csoport kijelentette, hogy bizalmas kereskedelmi információikat arra használta fel a vállalat, hogy saját boltjait felfuttassa, és kiszorítsa a független kereskedőket. Szintén felróják az Apple-nek, hogy saját boltjai ellátását mindig előtérbe helyezte, így a keresett és hasznot hozó termékek ott mindig előbb, és nagyobb számban voltak elérhetők, a hiánycikkek is ott jelentek meg a szállítmányok megérkezése után. A vádak között szerepel, hogy a Mac gépek gyártója a garanciát nem hosszabbította meg a javítás idejével, ezzel megrövidítve a vásárlókat.

Nem ez az első eset, hogy az Apple-t saját kereskedői perelik ,már folyik egy ilyen ügy, melyet egy másik csoport a MACadam tulajdonosa, Tom Santos, és az Elite Computers and Software főnöke, Thomas Armes vezet. Ők a számítógépgyártó akcióit kifogásolják, melyek előnyös helyzetbe hozzák saját boltjait, szintén csak kiszorítva a viszonteladókat. Az Apple Computer még nem reagált a most indított perre, - írja a Cnet.

Kulcsszavak: +céginfo jog Apple

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

10 ezer európait kérdeztek meg a portréfotózásról

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 09:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52