Következő generációs Sun Sparc lapkák
A közeljövőben bevezetésre kerülő Niagara (első változat) lapkát David Yen alelnök (méretezhető rendszer csoport) mutatta be. Az első Niagara lapkák már elkészültek és működnek. Ezt D. Yen egy olyan szerverrel szemléltette, amelyben Niagara lapka dolgozott. A processzoron Solaris 10 operációs rendszer felügyelete alatt Java programmal futott.
„Az első Niagara alapú szerverek 2006 elején kerülnek forgalomba” – mondta Marc Tremblay vezető architektúra tervező (Sun méretezhető rendszer csoport). A Niagara lapkával mutatkozik be a CMT (chip multithreading = több szál a lapkán) technológia, amelyet a processzor hatásfokának növeléséhez terveztek. A lapkára több számítógépet (neve processzormag) integráltak, amelyeket a többszálú technológiával kombináltak. A Niagara lapka 8 magot tartalmaz és mindegyik magon négy - összesen 32 – programszál fut párhuzamosan. A meglévő programok minden változtatás nélkül futtathatók a Niagara lapkákon, de ezek még nem tudják kihasználni az új processzor nagy párhuzamosságát. Yen elmondta, hogy a Sun a tervek szerint Niagara szerverekkel segíti a programozókat a szoftverek optimalizálásához. Még ebben az évben 40-50 további gépet csatlakoztatnak a hálózathoz. A Niagara 90nm-es technológiával készül, míg a Niagara II és a Rock 65nm-essel. A Niagara II és Rock alapú szerverek 2008-ban jelennek meg a piacon.
A Sun partnerkapcsolatban áll a Fujitsu céggel, a másik nagy Sparc processzor tervezővel. A két vállalat közös rendszereket fejleszt, amelyek neve: „fejlett terméksor” (APL = Advanced Product Line). Az első APL szerverek 2006-ban érkeznek. Az első ilyen rendszerek a Niagara lapkán alapulnak, de a második fázisban már Fujitsu Olympus processzort használnak. Az Olympus lapka két magot tartalmaz és mindegyik mag két programszálat kezel. Az Olympus rendszerek maximum 64 processzort (32 lapkát) tartalmaznak.
Kapcsolódó cikkek
- Sun pengekiszolgáló a "nehézsúlyú" versenyzőknek
- Sun pengeszerverek Intel processzorokkal
- Jönnek a 65nm-es nagy teljesítményű szerver CPU-k
- Új Intel szerver-processzorok és árcsökkentés
- Sikeresen fut a Solaris a Sun Rock processzoron
- Környezetbarát vékonykliens rendszer a Fővárosi Bíróságon
- Új Solaris és Sparc alapú kiszolgálók a piacon
- Nagy teljesítményű 8- és 16 magos Sun CPU-k
- Sun: elkészült a Neptune, célegyenesben a Rock, megújulnak az UltraSparc T1 alapú rendszerek
- Sun szerverek ismét Intel lapkákkal
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.