Gyermekbarát internet - védett és szerkesztett tartalom
Az Axer névre keresztelt gyermekbarát böngésző segítségével a felhasználók az interneten keresztül válogatott, folyamatosan frissülő és ellenőrzött tartalmú magyar és külföldi gyermek
oldalakat érhetnek el. Emellett szélessávú, multimédiás tartalmakból - képtárak, képes mesék, ellenőrzött erőszakmentes on-line játékok - válogathatnak, s akár "eszmecserét" is folytathatnak a Fórumban kedvenc témáikról.
Az eseményen közölték: a 6-12 éves korosztály számára készült böngésző szoftvernek köszönhetően a szülőknek ezt követően már nem kell eltiltaniuk gyermekeiket az internettől, a kevésbé szigorú szülőknek pedig nem kell aggódniuk a világhálón elérhető veszélyes tartalmak miatt.
Az Axer böngészőben gyerekek által látogatható weboldalakat a szülő saját ízlése szerint - egy jelszó megadása után - határozhatja meg, vagy az internetszolgáltató által ajánlott listából választhatja ki. A szoftver védett alkalmazás, azaz a gyerekek által igen nehezen kikerülhető és feltörhető. A böngészőből kilépni is csak a szülők által ismert jelszóval lehet, így a gyermekek nem férhetnek hozzá a számítógépre telepített egyéb, nem korlátozott funkciójú böngészőkhöz.
A havi bruttó 1250 forintért igénybe vehető szolgáltatást az előrejelzések szerint a következő évben több ezer felhasználó veszi igénybe.
Az Axelero felmérése szerint a magyar internet-használók 46 százalékának van gyermeke: a társaság saját ügyfélkörét tekintve a gyermekes családok aránya a dial-up előfizetők körében 49 százalék, a szélessávú előfizetők körében pedig 41 százalék.
A társaság előfizetéseinek mintegy 80 százalékát gyerek is használja, míg a 14 év alatti korosztály mintegy 75 százaléka internetezik.
Az Axelero megbízásából készített felmérés szerint az otthoni gépeket leginkább a család felnőtt tagjai, általában a szülők vásárolják. A géppel kapcsolatos igényeket azonban a gyerekek fogalmazzák meg, s a gépet a család legfiatalabb tagjai sajátítják ki. Jellemző, hogy amíg a gyermekekben nem fogalmazódik meg az internet igénye, a szülők maguktól nem kezdeményezik a hozzáférés biztosítását.
Az eseményen közölték: a World Internet Projekt felmérése szerint Magyarországon a kiskorú gyermekkel és otthoni internettel rendelkező szülők nagy része, az idén 59 százaléka, tavaly pedig 53 százaléka valamilyen módon igyekszik kontrollálni a gyermek internethasználatát. A szülők egyre nagyobb arányban használnak szűrőprogramot is: az idén 17 százalékuk, tavaly 11 százalékuk, tavalyelőtt pedig 7 százalékuk. Ugyanakkor csökken az internetezés engedélyhez kötése: az idén a szülők 30 százaléka, tavaly 36 százaléka, 2002-ben pedig 38 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.
A felmérés szerint a legelterjedtebb mód, hogy csak megszabott ideig használhatják a világhálót a gyerekek, illetve figyelik, hogy mit csinál a gyermek a neten.
Kapcsolódó cikkek
- Az Externet extra kedvezménnyel várja a T-Online kirúgott ügyfeleit
- Nyílt levél a megszüntetett T-Online ADSL előfizetésekkel kapcsolatban
- Új lakossági csomagok a T-Online-tól
- Új értékesítési vezérigazgató-helyettes az Axelerónál
- go.hu: online diszkont utazási iroda
- Axelero Marketline - tavaly 18 százalékkal nagyobb forgalom
- Marketline: az elektronikus beszerzési piac fejlődését az iparági megoldások biztosíthatják
- Havidíjas elszámolással értékesít Microsoft-termékeket az Axelero
- "Lakástrend és Design 2005": digitális nappali, vezetékek nélkül
- Axelero Weblapvarázsló: saját weboldal akár 30 perc alatt!
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
A kezdő mérnökök nettó 650 ezerért indulnának a pályán
A tavalyi évhez képest emelkedett a fiatal pályakezdők bérigénye az autopro.hu járműipari szakportál és a Trenkwalder Recruitment Kft. közös felmérése szerint.
A szerverek világában folyamatos a fejlődés
Egyáltalán nem meglepő, hogy a technológiai innovációkban bővelkedő szerverpiacon állandóak a változások, hiszen a cél mindig az, hogy újra és újra túl tudják teljesíteni a régebbi verziókat, valamint ki tudják elégíteni az újabb igényeket, elvárásokat.
Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?
A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.