Webkapu a felzárkózáshoz
A honlap megismerteti a leendő befektetőket Kelet-Magyarország földrajzi és gazdasági helyzetével, bemutatja a térségben már jelen lévő amerikai vállalatokat, és lehetőséget nyújt egy olyan jelentkezési lap kitöltésére is, melyen a magyar cégek bemutatkozhatnak. Peter Tufo hangsúlyozta: az alig fél éve megnyitott irodák iránt rendkívül nagy az érdeklődés. Már eddig is több befektető tárgyalt az itteni lehetőségekről, és az internetes honlap megnyitásától további érdeklődőket várnak.
Az eseményen jelen volt Galambos József, a Motorola magyarországi projektmenedzsere is, aki elmondta: az amerikai vállalatnak szándékában áll Magyarországon egy szoftverfejlesztő céget alapítani, a tervek szerint 500 fő foglalkoztatásával. A megfelelő mennyiségű és minőségi szakember képzése érdekében valamennyi olyan magyar egyetemmel tárgyalásokat folytatnak, amelyeken számítástechnikai, informatikai képzés folyik. Az eddigi tárgyalások alapján Debrecennek jó esélye van arra, hogy a szoftverfejlesztő céget a városban hozzák létre. Végső döntés két hónap múlva várható - mondta Galambos József.
Kapcsolódó cikkek
- Motorolafan.com: Új mobilportál nem csak Motorolásoknak!
- Audit Alexától
- Harley Davidson mobiltelefon
- A Motorola 12 millió dollárt fizet az Iridium kárvallottjainak
- Júniustól indul az idősek internetes portálja
- "Igen Európára" - EU honlapot indított az MSZP is
- Az rtlklub.tk a tv2 honlapjára mutat
- A Motorola szerint idén már javul a mobiltelefon-piac
- NaNE a neten
- Webshop párthonlapon: a megújult MDF site imidzsbutikot működtet
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.