Indul a határidős távkereskedés a tőzsdén
A tőzsdetanács által már jóváhagyott új határidős termékekkel - a BorsodChem, a Richter és az OTP egyedi részvénykontraktusokkal, valamint egy államkötvény-kontraktussal - két hét múlva, tehát október elején indulhat a kereskedés. Az új termékek bevezetésének későbbre halasztását Dunavölgyi Mária azzal indokolta: meg kell bizonyosodni róla, hogy a tesztelésnél jól működő rendszer éles környezetben is beválik.
Az opciós kereskedés újraindítása szintén várat magára. Erre a tervek szerint 2000 februárjában kerülhet sor, ugyancsak az MMTS I. rendszeren keresztül. A kifejezetten a határidős és az opciós piac kiszolgálására tervezett MMTS II. rendszer üzembe állítása csak 2000 második félévére várható. Ezért is határozott úgy a tőzsde, hogy az előrelépés érdekében az adott lehetőségek által megszabott keretek között is elindítja a határidős távkereskedést - fejtette ki Dunavölgyi Mária. Hozzátette, hogy bár a jelenlegi rendszer nem nyújt olyan széles szolgáltatást, mint az MMTS II., a nyílt kikiáltáshoz képest mindenképpen előrelépést jelent.
Az ügyvezető igazgató közölte azt is, hogy a tőzsde bővítette internetes szolgáltatását, és ezentúl a hivatalos adatszolgáltatóknál a részvények ajánlati könyvéből megjeleníthető az öt legjobb vételi, illetve eladási ajánlat. "A BÉT és az adatszolgáltatók közötti szerződések megújítása folyamatban van, a szerződések aláírása után várhatóan 7-9 olyan vendor lesz, amelynél előfizethető ez a szolgáltatás" - mondta végezetül.
Kapcsolódó cikkek
- Az Axis elindította online házkonfigurátorát
- Hírportált indított az RTL Klub
- iWiW Klubrendszer üzleti felhasználóknak is
- Google: Kitiltva az amerikai katonai támaszpontokról
- Élő videók a YouTube-on
- Pakisztán okolható a globális YouTube-kiesésért
- Szabadon alakíthatóak lesznek a Yahoo találatai
- Már elérhetők az online jegyek az R.E.M.-et is felvonultató Sziget 2008-ra
- Pénzjutalmas online fejlesztői díj a Sanomától
- NFÜ: indul az új on-line számlakitöltő program
Öt vadonatúj okostelefonnal lép a magyar piacra a TECNO Mobile
Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.
Ezzel a fintech újdonsággal növelik bevételüket a webáruházak
Akár húsz százalékos extra forgalomnövekedést is generálhat a webshopokban a Magyarország vezető fintech cége által fejlesztett, egyedülálló, saját brandre szabható részletfizetési megoldás.
Már hazánkban is kapható a Huawei első négyzet alakú okosórája
Megérkezett Magyarországra a Huawei vadonatúj négyzet alakú, továbbfejlesztett egészségfigyelő- és sportfunkciókkal rendelkező okosórája, a HUAWEI WATCH FIT 3. Az eszköz a FIT-sorozat eddigi legvékonyabb és legkönnyebb tagja, az okosórában mutatkozik be a mozgásra ösztönző Okosjavaslatok funkció, valamint alvás közbeni légzésfigyelés funkcióval bővült a nyugodtabb alvás érdekében. Az Android- és iOS-kompatibilis WATCH FIT 3 egyetlen feltöltéssel akár 10 napos üzemidőt nyújt, mindössze 10 perces töltéssel pedig akár egy teljes napig használható.
A SPARK 20-sorozat készülékeiben a stílus, a funkció és a megfizethetőség találkozik az innovációval
Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.
Matchbox lett az elektromos Mercedesből
A Mattel leleplezte a Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautóját, ami az ikonikus Mercedes-Benz G-osztályt és a nemrégiben bemutatott, új elektromos modellváltozatot ünnepli. A prémium kategóriás kisautó újrahasznosított fémből és legalább 81%-ban ISCC-minősítésű műanyag felhasználásával készül*. A Matchbox exkluzív, 1:64 méretarányú, öntött replikája élethű részletekkel idézi meg az ikonikus G-osztályt és egyedi, texturált papír csomagolással rendelkezik.