Együttműködési megállapodást kötött a SZTE és a KFKI Csoport

MTI Sajtóadatbank, 2004. június 25. 09:45
Közös innovációs és képzési programok indításáról, valamint a jövőbeli kutatási és gazdasági együttműködésről írt alá megállapodást a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a KFKI Csoport csütörtökön, a Tisza-parti városban.
A KFKI Csoport támogatást nyújt az informatikai oktatás tartalmi és módszertani fejlesztéséhez, valamint a rendelkezésre álló kapacitásaitól és eszközeitől függően közreműködik az oktatásban - közölte Ludman Lajos, az informatikai cég vezérigazgatója. Hozzátette: a KFKI szakmai gyakorlatot biztosít olyan tehetséges hallgatóknak, akik az informatikának a cég számára is fontos területeivel foglalkoznak. A hallgatók szakdolgozati és doktori témákat választhatnak elsősorban az üzleti intelligencia és szoftver-technológia területéről, valamint részt vehetnek az újonnan kifejlesztett eszközök és szoftverek tesztelésében. Az egyetemet a KFKI egyszerre tekinti üzleti és kutatási partnernek - jelentette ki a vezérigazgató.

A szerződést aláíró felek tervezik a közös részvételt az Európai Unió különböző kutatás-fejlesztési pályázatain - hangozott el a sajtótájékoztatón. A KFKI csoport választása azért eset az SZTE-re, mert Magyarországon itt van az egyik legmagasabb színvonalú informatikai képzés. "Az ember a legjobbakat választja" - mondta Ludman Lajos.

Szabó Gábor rektor kifejtette, az informatikai céggel kötött megállapodás erősíti a gyakorlatorientált képzést a felsőoktatási intézményben. Ez a szerződés is bizonyítja, hogy az SZTE széles kapcsolatokkal rendelkező, nyitott egyetem - fűzte hozzá a rektor. "Szegeden olyan kutatóbázis van, melyre egyaránt felfigyelt a hazai és a nemzetközi informatikai szektor" - mondta az egyetem vezetője.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36