Microsoft "iPod Killer", 50 dollár alatti áron
Az MSN alelnöke, Yusuf Mehdi a Las Vegas-ban immár ötödik éve megrendezett Internet Konferencián elmondta, hogy az új Microsoft készülékek mind felhasználói, mind pedig esztétikai szempontból legalább olyan jók lesznek, mint az iPod, ám annál jóval kevesebbe, mindössze 50 dollárba kerülnek majd. Az Apple igen népszerű hordozható zenei lejátszója, amely jelenleg a piac 31%-át uralja, 250 és 500 dollár közötti áron kapható.
A Microsoft több lejátszó piacra dobását tervezi még az idei év folyamán, online zenei szolgáltatásának beindításával egyidejűleg. A szoftveróriás, több más piaci szereplőhöz hasonlóan észrevette, mekkora előnyt jelent az Apple számára az, hogy iPod lejátszói és iTunes internetes zenei áruháza olyan kitűnően kiegészítik egymást. Yusuf Mehdi egyúttal azt is elmondta, hogy a Microsoft szolgáltatása sokoldalúbb lesz majd az Apple iTunes-nál.
Kapcsolódó cikkek
- Közel megduplázódtak a digitális zeneeladások
- Kritikus fontosságú Windows-, Office-, Excel-javítások érkeznek
- Megjelent Microsoft Natural Ergonomic Desktop 7000
- Bezárt az allofmp3.com
- Microsoft IT a 2008-as pekingi olimpián
- A Microsoft házon belül teszteli új szerverszoftverét
- Microsoft Update-nek álcázott trójai
- Adásszünettel a zenéért
- Flash alapú Zune Wi-Fivel?
- Készül a Google-barát Vista SP1
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.