Symantec: cégvásárlással a spam-probléma ellen

Milkovits Gábor, 2004. május 22. 19:49
A Symantec biztonsági szoftvergyártó bejelentette, hogy mintegy 370 millió dollárért megvásárolja az elsősorban spam-blokkoló szoftvereket forgalmazó Brightmail céget.
A Symantec-et, amely főként Norton Antivirus vírusirtója és Gateway biztonsági szoftverei révén közismert, saját termékskálájának kiegészítése vezette elsődlegesen a vételnél. John W. Thompson, a Symantec vezetője úgy nyilatkozott, hogy még a vírusokat is megelőzve, ma már elsősorban a kéretlen spam-üzenetek azok, amelyek problémát okoznak az internetes levelezőrendszerek üzemeltetőinek és felhasználóinak. A Brightmail az elsőszámú cég, amely segíthet felülkerekedni ezen a nehézségen, így a vállalat felvásárlása, a közvetlen pénzügyi kihatásoktól függetlenül hosszú távon mindenképpen hasznos a Symantec számára. Arról egyébként, hogy az ügylet miként befolyásolja a cég pénzügyi helyzetét, a Symantec illetékesei nem nyilatkoztak. A Brightmail elnök-vezérigazgatója szintén örömét fejezte ki a fölött, hogy ezentúl, a két vállalat erőit egyesítve, az eddigi legsokoldalúbb e-mail biztonsági szolgáltatást nyújthatják majd ügyfeleiknek.

A spam-probléma és egyáltalán a biztonság kérdése egyre fontosabbá válik az internetes technológiai szektorban, így nem csoda, hogy az ügyletet nagy figyelem övezi. A Brightmail technológiája sok szempontból élenjárónak számít, amelynek révén olyan ügyfeleket sikerült korábban megnyernie magának, mint a Microsoft, a Cisco, vagy a Lucent.
Kulcsszavak: spam +céginfo Symantec

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52