Globális projektek a gyógyszeriparban
A gyógyszeriparban egyre inkább az a trend tapasztalható, hogy regionális képviseletek helyett globálisan szolgálnak ki egy-egy ügyfelet. Így, míg a UNITIS az elmúlt 7 évben a bázeli európai központtal állt kapcsoltban, idén már ezekben a globális projektekben is részt veszünk. Ez nem jelent más, mint, hogy szakértőink az Egyesült Államoktól Japánig dolgoznak projekteken - kezdi Kovács Attila, a UNITIS Alkalmazásfejlesztés üzletág igazgatója.
A UNITIS-ban a precíz munkát és a gyors reagálókészséget értékeljük és azt, hogy gyorsan meg tudnak tanulni új technológiákat. A UNITIS kiválasztásakor fontos szempont volt a megbízhatóság és a stabilitás, amit a cég nyújtani tudott. Kovács Attila például ennek a csoportnak a vezetője a kezdetektől - mondta Dr. Frank vom Stein, Group Leader Delivery & Sourcing az MDL csoport részéről, és hozzátette, ezek azok az értékek, amelyek hosszú távon a kiszámíthatóságot eredményezik.
Napjainkban különböző szoftverek hatalmas számban -és igen változó minőségben - találhatók meg a piacon a felhasználók vélt vagy valós igényeinek széles skálájához mérten. Szinte anakronisztikus módon, azonban egyre növekvő méretekben az egyedi kívánalmak szerint kialakított alkalmazások látják el a legtöbb cég informatikai kiszolgálását.
Az MDL budaörsi csoportja magasan kvalifikált szakembereivel már eddig is számos nehéz feladatot oldott meg sikerrel. Az ügyfelek igényei szerint kialakított alkalmazásaik a raktárkezelő/készletnyilvántartó rendszerektől a különböző adatkonverziós modulokon keresztül a bonyolult lekérdező és jelentés készítő rendszerekig a vállalati informatika szinte minden területén megtalálhatóak.
Világszintű informatikai projektek a gyógyszeripar részére
Az elmúlt időszak egyik legjelentősebb projektje a világ egyik vezető gyógyszeripari vállalatánál a kémiai regisztrációs feladatok teljes körű lefedését célozta meg, leváltva ezzel a különböző földrészeken elhelyezkedő kirendeltségek korábbi rendszereit. A projekt során a kihívást az adatbázis nagy mérete és földrajzi elhelyezkedése okozta. A UNITIS által bevezetett megoldás egy osztott rendszer, ahol egy kitüntetett központi adatbázis végzi a kritikus adatok nyilvántartását és székhelyenként egy kisebb adatbázisban folyik a napi munka. Oracle alapokon, több Windows-os szolgáltatáson keresztül valósítják meg a kommunikációt. A rendszer VB 6-ban íródott és alapvetően egy hagyományos kliens-szerveralkalmazás, amelynek bővítése azóta is folyamatos.
A fenti rendszer sikerei alapján egy japán gyógyszeripari és kutató cég is felkérte az MDL-t és magyar partnerét egy hasonló rendszer kifejlesztésére. A szigetországban jelenleg igen élénk a kereslet a hasonló rendszerekre. Az új rendszer azonban továbblép elődjén és már az Oracle cartridge-t alkalmazó ISIS/Direkt-et alkalmazza. További, jelentősebb módosításokat is végre kellett hajtani ahhoz -beleértve az adatmigrációt-, hogy az ügyfél folyamataihoz igazodjon.
A globális rendszerek iránti igény másik jó példája az a web-alapú rendszer, amelynek implementálásához ASP-t és IIS-t használtak az angliai székhelyű gyógyszeripari óriásnál. Az IIS egy VB-ben megírt középső business réteget használt az adatbázis elérésére és az üzleti logika implementálására. Az adatbázis egy Oracle alapú rendszer. Itt egy tipikus multi-tier rendszert építettünk ki saját tranzakció kezeléssel (az MTS nem volt jó, mert a ISIS/Direct-el nem működik együtt). A köztes réteg VB6-ben volt megírva és több service is segített a multi-user környezet menedzselésében.
Az USA-ban alkalmazott Discovery Logistics az első nagy próbálkozás az MDL új Isentris technológiájának a bevezetésére. Ez is egy többszintű alkalmazás, aminek az alapja az MDL új technológiája. Erre készített a UNITIS több service-t, amiknek a feladata egy vállalat teljes raktári nyilvántartása és beszerzés koordinációja a kémiai vegyületek terén. A technológia egyelőre még teljesen új és sok problémát kell megoldani. A fejlesztés Java-ban és .Net-ben történik. Jintegra integrációval a rétegek között (alsó szintek: java, UI: .net) a projekt menedzselése a RUP módszerrel történik, szoros együttműködésben az amerikai anyavállalattal.
A budaörsi cég olyan projektmenedzselési és fejlesztői módszertant dolgozott ki és alkalmaz folyamatosan, amely a szoftvergyártás teljes folyamatát átfogóan képes kezelni. A módszer könnyen adaptálható bármilyen kihelyezett vagy távoli fejlesztői környezetre és lehetővé teszi a legösszetettebb igények hatékony és szakszerű kielégítését ügyfeleink szempontjait messzemenően szem előtt tartva, legyenek a világ bármely részén - mondta Kovács Attila üzletág-igazgató. A UNITIS projektmenedzsment módszere a műszaki szakértelem, az átfogó projektirányítás és az állandó minőségbiztosítás (ISO 9001:2000) versenyképes kombinációját kínálja.
A minőséget garantáló folyamatok és szakemberek
A teljes körű minőségbiztosításról folyamatos ellenőrzések - mind belső, mind külső-, tesztek és a gyártás valamennyi szakaszát átszövő minőség-felügyelet gondoskodik. A UNITIS egy úgynevezett Project Tracking Tool-t alkalmaz, amely gondoskodik a fejlesztői munka teljes adminisztrációs hátteréről, a munkafolyamatok rögzítéséről és olyan eszközöket kínál, mint a folyamatos dokumentumkezelés, a határidő figyelés, a verziókövetés, a notifikáció, valamint a projektállapot figyelés. Egyedülálló eszköze és módszertana segítségével a UNITIS Rt. számos sikeres kihelyezett szoftverfejlesztési projektet irányított Magyarországon, több európai országban, az Egyesült Államokban és Japánban is.
Az MDL képviseletében, Dr. Frank vom Stein szerint a UNITIS nemzetközi szoftverfejlesztői csapata rendelkezik mindazon szakértelemmel, amely innovatív, testre szabható és megbízható szoftver megoldások kidolgozásához elengedhetetlen. Az egyedi igényekre szabott informatikai megoldás sokszor az egyetlen válasz lehet egy-egy konkrét informatikai kihívásra - a gyógyszeriparban is. A UNITIS Rt. szakmai tudásbázisának folyamatos bővítése érdekében munkáját nagyrészt modulárisan végzi ; így egyes fejlesztői modulok később más projektekben újrahasznosíthatóak, ezzel - von Stein szerint - egyre költséghatékonyabb projekteket hajthatnak végre, amelyek a UNITIS és az MDL közötti hosszú távú együttműködés zálogai.
Legyen szó új adatbázis kezelő rendszerről, komplex elektronikus üzleti alkalmazásról vagy ügyfél-kapcsolati rendszerről, a UNITIS Rendszerház igazi értéket ad minden informatikai projekthez, már globális szinten is - zárta a beszélgetést Kovács Attila, az Alkalmazásfejlesztés üzletág igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Eladja a Synergon a horvát leánycégét
- A Google nem használhatja a Gmail nevet Németországban
- Magyar Telekom: integrált ügyfélszolgálati központ Szegeden
- Perből szövetség: SanDisk-Ritek
- Megalakult a D-Link ( Magyarország) Kft.
- Átláthatóságot, jobb kommunikációt ígér a Siemens új vezére
- A Synergon nyerte az MFB üzemeltetéstámogatási pályázatát
- Microsoft Dynamics: minden napra egy új ügyfél
- XAPT: magyar vállalatirányítási siker az USA-ban
- Telekommunikációs cégegyesülések segíthetik a Wall Streetet
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.