Péntektől Windows is, meg más is

Marczell Viktória, 1999. szeptember 8. 20:26
Az idei ősz egyik legnagyobb rendezvénye minden bizonnyal az a háromnapos, országos számítástechnikai konferencia, kiállítás, vásár és fesztivál lesz, amelyet WindowsIS-nak neveztek el kitalálói, szervezői és rendezői.
A most először, de hagyományteremtő céllal megrendezendő, új típusú számítástechnikai nagyrendezvénynek a Budapesti Műszaki Egyetem, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem informatikai épületegyüttese ad otthont - már ez is új! - a város szívében, a Duna-parton, szeptember 10-12-én, az egyre inkább kiépülő informatikai parkban.

Amellett, hogy a centrális elhelyezkedésű, mindennel fölszerelt, "jó szagú", IT-s környezet kifejezetten kínálta magát a rendezvény színhelyéül, a szervezőgárdának nem titkolt célja volt a helyszínválasztással az is, hogy fölébressze tetszhalott állapotából a világkiállításra épült, de még soha nem használt, "Sün-sportcsarnok"-ot. Hogy az először történő használatbavétellel mintegy fölavassa a torzót, ezzel is ösztönözve a mielőbbi továbbépítést. Ezért a félkészen is impozáns és használható arénában zajlik majd a vásár egy része, és ide kerülnek az esti, éjszakai szabadidős programok is. A szakmai programok mellett minden pillanatban nagyszerű kulturális események várják a vásár látogatóit.

A szakmai programok közül elsőként kell említeni, hogy a Microsoft az idén itt, a WindowsIS keretein belül rendezi meg szokásos évi nagyrendezvényét, a FókuszpoNT-ot is, 2000 résztvevővel. Érdekesnek ígérkezik a rendszergazdák fóruma, a Sulinet-tanárok találkozója és a neves publicisták, közírók részvételével tartott kerekasztal-beszélgetés az informatika jövőjéről csakúgy, mint az "egyperces novella"-író verseny.

A szakmai események közül a legnagyobb érdeklődésre mégis a Microsoft Office 2000 magyar nyelvű premierje tart számot, sokan látogatnak majd ki a WindowsIS-ra kifejezetten ezért.

A WindowsIS szervezői az IDG Magyarország és a PR 1. Stúdió, főszponzora a Microsoft Magyarország. Főbb támogatói: a HP, a Compaq, a Cisco. Résztvevője: mintegy félszáz kiállító és több ezer szakmai látogató, akik a WindowsIS-on az Elender Rt. jóvoltából léphetnek a netre, s az események egyébként egyenes adásban követhetők az Internettón.

Most kezdődik a tanév. A szervezők sok diákot, köztük sok egyetemistát várnak a rendezvényre. Az ő utazásukat is megkönnyítheti, hogy a MÁV 33%-os kedvezményt ad a WindowsIS-ra utazóknak.

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Okoseszközök széles skálájával bővült a Huawei termékportfóliója

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 15:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36