Microsoft Gold Certified Partner minősítést kapott a Scala
A Microsoft Gold Certified
Partner program azokat a partnereket ismeri el, akik bizonyították tudásukat és
elhivatottságukat a Microsoft-technológiára épülő szoftveralkalmazások
fejlesztése terén. A Microsoft Gold Certified Partnerek a legmagasabb szintű
Microsoft hozzáférési jogosultságokkal rendelkeznek azokhoz az eszközökhöz és
támogatásokhoz, amelyekre a piaci megjelenéshez szükségük van. A program
keretein belül a Microsoft a kiemelt független szoftvergyártók számára korai
fázisban elérhetővé teszi az új technológiákat és a szükséges eszközöket, így a
béta-verziós termékeket, az elsőbbségi hivatkozásokat és más kiemelt műszaki
információkat lehetővé téve ezzel a platformjukra történő termékfejlesztést.
Andreas Kemi, a
Scala Business Solutions vezérigazgatója a következőképpen foglalta
össze az eddigieket: - "Szoftvereink úgy készültek, hogy kizárólag a Microsoft
platformon fussanak. 1997 óta elkötelezett hívei vagyunk a Microsoft
technológiának; kapcsolatrendszerünk egészében több mint 10 évre tekint vissza.
Számos műszaki újításukat használjuk, saját teljes funkcionalitásunkkal és
kapcsolatainkkal kiegészítve. Nagyon örülünk a Gold Certified Partner státusz
elérésének, amellyel több piacra juttathatjuk el Microsoftra épülő megoldásainkat,
több felhasználót érhetünk el, és kínálatunk még nagyszerűbb lehetőségeket biztosíthat
a kis- és középvállalkozások számára."
Kapcsolódó cikkek
- Microsoft-LG szabadalom-engedélyezési megállapodás
- A Mail2Web.com a Microsoft Partner Programban
- A Microsoft a régió legjobb munkahelye
- A Microsoft 6 milliárd dollárért megveszi az Aquantive online marketingcéget
- Microsoft Gold Certified Partner lett a rEVOLUTION
- Dollármilliárdos Microsoft-Lenovo szoftverüzlet
- A Microsoft mégsem akarja megvenni a Yahoo-t
- A Vista a vártnál nagyobb Microsoft bevételt generál
- 6 ország, 90 cég: XAPT szerződés Microsoft Dynamics AX-re
- Közös Microsoft-Lenovo kutatólaboratórium Kínában
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.