DSS-Sun-SYBASE: bankinformatikai konferencia
A Bázel II a BIS Bázeli Bizottsága által kidolgozott tőkeegyezmény, melynek célja, hogy a bankokat a minél magasabb szintű kockázatkezelésre ösztönözze azáltal, hogy a fejlettebb megoldás kézzelfogható anyagi előnyökkel járjon. A rendezvényen olyan gyakorlatban alkalmazható megoldást mutattak be, amely minden pénzintézet számára előnyt jelent az előírt kötelezettségek teljesítéséhez, illetve a Bázel II megfelelőséget megvalósító rendszer kínálta előnyök mind teljesebb kihasználásához.
George Khouri, a Sybase közép-kelet európai igazgatójának megnyitóját követően Szombati Anikó (MNB) tartott aktuális összefoglalót a bázeli ajánlással és az EU tőkemegfelelési direktívájával kapcsolatos legújabb fejleményekről. Angus Passmore a Quadrant Risk Management International képviseletében cégének a Sybase-zel közösen kialakított Bázel megoldását ismertetve kiemelte, hogy különös tekintettel voltak a megoldás kialakításakor az európai sajátságokra és a készülő EU direktívára, valamint hangsúlyt fektettek arra, hogy az elkészülő rendszer a megfelelőség mellett egy ún. "Best Practice" kockázatkezelési gyakorlatot vezessen be a pénzintézeteknél.
A folytatásban a DSS Consultingtól Lippert Krisztián és Somfai Zoltán a Basel II projektek hazai implementációjáról és az integrációs kérdésekről beszéltek. A DSS tevékenysége az adatintegrációtól a riporting rendszerek kialakításán át, egészen a komplex matematikai modellezési feladatokig, számos feladatkört lefed. Ezután a Sybase Magyarország részéről Dinnyés Ferenc a megoldás alapjait képező Sybase-technológiáról (adatmodell és adatmotor) beszélt, míg Zsemlye Tamás (Sun) cégének a folyamatos rendelkezésre állást és az információk platform-független terjesztését biztosító megoldásait ismertette.
A konferencián kiderült, hogy a DSS, Sun és Sybase együttműködése - építve az angliai székhelyű Quadrant megoldására és támogatására - a magyar pénzintézetek számára olyan átfogó eszköz- és szolgáltatáscsomagot tesz elérhetővé, amely minden szükséges stratégiai, taktikai és technológia eszközt tartalmaz a pénzintézeti kockázatkezelés legradikálisabb reformjainak és elvárásainak megvalósításához. A rendszer eleme a Sybase nemzetközi szoftverház pénzügyi modelljére épülő, a Quadrant Risk Management International együttműködésével született Basel II adatmodell, mely 25 év kockázatkezelési tapasztalatát ötvözi a legmegbízhatóbb technológiák nyújtotta lehetőségekkel. Mindezt kiegészítik a DSS pénzintézeti és adattárházi ismeretei és a Sun banki architektúrája, amivel az EU direktíváknak megfelelő rendszer reális költségek mellett valósítható meg.
Kapcsolódó cikkek
- Valós és virtuális JavaOne a környezettudatosság jegyében
- Továbbra is dinamikusan emelkedik a mobilbanki szerződéssel rendelkezők száma
- Dinamikusan emelkedik az internetbanki ügyfelek száma
- Továbbra is dinamukisan nő a mobilbanki szerződéssel rendelkezők száma
- Bankügyletek - nőtt internetes ügyfelek száma
- Egyre többen használják a mobilbankot
- Dinamikusan emelkedik az internetbanki ügyfelek száma
- Infokommunikációs csúcstalálkozó Budapesten
- Információs Társadalom szakkiállítás és konferencia
- Közös brit és magyar prioritások az információs társadalom területén
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.