Szövetségre lép a Humansoft Kft. és a Microsoft Business Solutions
A Humansoft és a MBS között létrejött partneri kapcsolat kifejezetten előnyös lesz az ügyfeleink számára. A Humansoft a Microsoft révén egy nemzetközileg elismert és meghatározó multinacionális vállalat támogatását élvezi. A Microsoft pedig egy olyan partnert tudhat maga mellett, aki szakértelmével és az általa nyújtott szolgáltatások színvonalával kizárólag öregbítheti az MBS és az Axapta hírnevét." - mondta Ládonyi János a Microsoft ERP üzletágának vezetője.
A Humansoft a magyar megoldásszállítók között az egyetlen, amely saját keretein belül, alvállalkozók igénybevétele nélkül is el tudja végezni a vállalatirányítási rendszerek teljes körű bevezetését, az összes kapcsolódó szolgáltatással együtt. A Humansoft a rendszerek bevezetéséhez kapcsolódóan teljes körű szolgáltatásokat nyújt, így vállalja a folyamatfelmérést, a tanácsadást, a legjobb gyakorlat kiválasztását, az üzleti folyamatok átalakítását és a változáskezelést is, melyek elengedhetetlenek a vállalatirányítási rendszerek kialakításához és eredményes működtetéséhez" - mondta Fehér András, a Humansoft tanácsadási üzletágának vezetője.
A közös tervek minél gyorsabb megvalósítása érdekében a Humansoft új tanácsadói csapatot hozott létre. A tanácsadó csoport olyan - multinacionális tanácsadó cégeknél gyakorlatot szerzett - adótanácsadókból és könyvvizsgálókból áll, akik a nemzetközi sztenderdek és a világban már bevált tapasztalatok figyelembevételével a hazai igényeknek megfelelő szolgáltatást és megoldást tudnak nyújtani.
Kapcsolódó cikkek
- Microsoft Dynamics: minden napra egy új ügyfél
- Közösségi Technológiai Központ nyílik Tatabányán
- Június 30-ig még olcsóbbak a Microsoft magyar nyelvű termékei
- Kiemelkedően jó Grepton eredmények a Microsoft támogatási pályázatán
- A Microsoft a régió legjobb munkahelye
- A NetAcademiával képezteti leendő tanácsadóit a Microsoft
- Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
- Üzleti intelligencia mindenkinek, Microsoft eszközökkel
- Microsoft Gold Certified Partner lett a rEVOLUTION
- MS: IT-vakáció a Balatonon diákoknak
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.