Május elsejétől T-Mobile lesz a Westel
Ugyancsak döntöttek az Igazgatóság mai ülésén az osztalék
mértékéről, amely meghaladja a korábbi években kifizetett összeget: a
részvényenkénti osztalék a 2003-as év eredményei alapján 70 Ft részvényenként.
Az igazgatósági ülést alig egy órával követő sajtótájékoztatón a rekordosztalékkal kapcsolatban egyetlen kérdés sem hangzott el, a névváltoztatással kapcsolatban annál inkább. Kérdésünkre, miszerint folytatódik-e a "re-branding", és követi-e a Matáv a Deutsche Telekom négypilléres stratégiáját (T-Com, T-Systems, T-Mobile, T-Online), Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója kijelentette, hogy bár a mai igazgatósági ülésen csak a Westel névváltoztatása került szóba, és nagyon korai lenne akárcsak megbecsülni a további névváltoztatások időpontját, a stratégiai egyeztetések, döntés-előkészítő munkálatok e témakörben is folynak. Ugyancsak kérdések kapcsán hangzott el az is, hogy a névváltoztatás költségeit a T-Mobile Internationel illetve a Deutsche Telekom viseli.
A névváltozás kapcsán nincs tervbe véve tulajdonosváltozás: a Westel százszázalékos tulajdonosa a Matáv marad, ezt mind Straub Elek, mind Michael Günther, a T-Mobile vegyes vállalatok irányításáért felelős vezető, a Matáv igazgatósági tagja megerősítette. Az utóbbi ugyanakkor egy másik kérdésre válaszolva elmondta, hogy a T-Mobile egységes vállalati struktúrában és szemléletben tevékenykedik, amelynél ugyanazokat a dolgokat nem fejlesztik ki két helyen. Ám ez nem újdonság, MMS témában például a világelső Westel már eddig is kompetenciaközpont volt, más témában a brit, harmadikban a német vállalatnál folynak az egész vállalatcsoportra érvényes fejlesztések.
Kapcsolódó cikkek
- A bizalmat leginkább élvező mobilszolgáltató
- MTA és T-Mobile: újabb mobiltársadalom-kutatási kötet
- A három csehországi mobilszolgáltató közül a T-Mobile rendelkezik a legtöbb ügyféllel
- Távozik a T-Mobile-tól dr. Bodnár Zsigmond üzletágvezető-helyettes
- T-Mobile Magyarország: a tavalyihoz hasonló növekedés a cél
- Holnaptól új a T-Mobile szlogenje, és részben az arculata is
- Megőrizte vezető szerepét a T-Mobile
- T-Mobile - sikeres év és integráció 2006-ban
- Távozik a T-Mobile kommunikációs igazgatója
- A Waberer’s stratégiai partnere lett a T-Mobile
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.
Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól
A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.