A HP immár hetedik negyedéve vezet a globális szerverpiacon

A Unix, a Windows és a Linux rendszerekből származó 2003-as árbevétel alapján is a HP áll az élen

forrás Prim Online, 2004. március 8. 19:10
Az IDC ma közzétett számai szerint a HP immár hetedik negyedéve őrzi első helyét a globális szerverpiacon.
Az x86-os szerverek piacán ismét a HP végzett az első helyen 2003 negyedik negyedévében - 32,6 százalékos eladott darabszám szerinti részesedéssel. Ebben az eredményben komoly szerepet játszott a HP ProLiant család, amely ismét rekordforgalmat produkált: e modellnek köszönhető, hogy 2003 utolsó negyedévében a HP lépte át a szállítók közül elsőként a 400 000 darabos értékesítési határt.

Főbb eredmények:

· A gyorsan bővülő Windows és Linux piacokon a HP-nek mind árbevétel, mind pedig eladott darabszám szerint sikerült megszereznie az első helyet - a negyedik naptári negyedévben éppúgy, mint az év egészében.(1)
· A HP lett a 2003-as év első számú UNIX-szerverszállítója - árbevétel alapján számított globális részesedése ezen a piacon 31,9 százalék.
· A fenti három operációs környezetben elért vezető pozíciót különösen hangsúlyossá teszi, hogy a világon eladott szerverek 90 százaléka e három rendszer valamelyikével dolgozik.
· A HP az EPIC technológiájú szerverek piacán is őrzi első helyét. Az eredményben kulcsszerepet játszó Itanium-alapú Integrity szerverek harmincnál is több UNIX, Windows és Linux teljesítmény-benchmark kategóriában a piac legjobbjai.
Kulcsszavak: HPQ szerver +céginfo

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Ultraerős, nyilvános gyorstöltő várja az e-kamionokat Ausztriában

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 15:27

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Az MI bevezetése csak az út kezdete, a helyes alkalmazása sok vállalkozás számára már most is létkérdés a versenyképességhez

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 14:01

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36