1 milliárd feletti veszteség és optimizmus a Synergonnál

MTI Sajtóadatbank, 2004. január 30. 10:04
A Synergon Informatika Rt. 2003. évi mérleg szerinti vesztesége várhatóan meghaladja az egymilliárd forintot - jelentette be a társaság a csütörtökön, a tőzsdezárás után a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A Synergon csoport szintű vesztesége, a 2002-es közel 20 milliárd forinttal megegyező árbevétel mellett 1-1,5 milliárd Ft között lesz - mondta Czakó Ferenc, a társaság elnöke. A Synergon eredetileg 2003-ra 0-100 millió forint közötti mérleg szerinti nyereséget tervezett. A cég a gyenge harmadik negyedév után közölte: a negyedik negyedév függvényében az eredmény lehet pozitív, de negatív is.

A veszteség jóval meghaladja az előzetes piaci várakozásokat, bár egy része a közlemény szerint sem tárgyévi, sem jövőbeli készpénzkihatással nem jár - fogalmazott a Synergon. A várttól elmaradó eredményt jelentős részben egyszeri, rendkívüli tételek elszámolásával magyarázza a cég. A tételek főbb elemei: a külföldi leányvállalatokkal kapcsolatos többlet goodwill-értékcsökkenés elszámolása, az Atos Origin integrációs kiadásai, valamint az adóigazgatási eljárással összefüggésben meghatározott céltartalék képzés.

Czakó Ferenc elmondta: a veszteségből 300-350 millió forintot tesz ki, hogy a Synergon - mivel a nemzetközi tőkepiacokon leértékelődtek az IT cégek - csökkentette külföldi leányvállalatai könyvszerinti értékét. Hasonló okokból a Synergon csökkentette a tulajdonában lévő 200-210 ezer saját részvény könyvszerinti értékét is, ez újabb 80-100 millió forintos veszteséget jelent. A cég emellett mintegy félmilliárd forintos céltartalékot képzett az ellene folyamatban lévő APEH eljárás miatt.

A Synergon 2003 negyedik negyedévében jelentősen növelte árbevételét 2002 hasonló időszakához képest, s ezzel a cégcsoport éves szintű árbevétel-csökkenése megállt. A leányvállalatok teljesítménye jelentős mértékben hozzájárult a cégcsoportos szolgáltatás tartalomnövekedéséhez. A Synergon horvát és cseh leányvállalata, a Span és az Infinity is nyereséges volt 2003-ban, miként a magyar Fibex is. Utóbbi 100 százalékkal növelte eredményét 2003-ban 2002-höz képest - mondta Czakó.

A közlemény szerint a cég piaci helyzete jó, likviditása javult, készpénztartaléka nőtt a bázisévhez képest. A társaság likvid pénzeszközei meghaladják a kétmilliárd forintot. A 2004-es működés nyereségessé tétele érdekében a társaság vezetése több hatékonyságnövelő intézkedés bevezetéséről, többek között új kereskedelmi vezérigazgató-helyettes kinevezéséről döntött.

Czakó Ferenc elmondta, a társaságra kedvezőtlenül hatott egyes várt kormányzati projektek elmaradása, ugyanakkor a Synergonnak nem jelentett piaci bővülést a Sulinet Expressz program. Czakó a 2004-es évre óvatos optimizmussal tekint, enyhe növekedést vár. Kisebb létszám csökkentés mellett cég tovább akarja növelni hatékonyságát és értékesítésének szolgáltatás tartalmát. A társaság tőzsdei gyorsjelentését február 12-én teszi közzé.

Kulcsszavak: Synergon +céginfo +mérleg

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

10 ezer európait kérdeztek meg a portréfotózásról

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 09:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52