A HP betör a televíziós készülékek piacára
McDonnell elmondta, hogy a Hewlett-Packard számára lényegében minden technológiai feltétel adott ahhoz, hogy megjelenhessen az LCD televíziók piacán, hiszen ezen új termékek és a vállalat által immár jó ideje forgalmazott számítógépes LCD monitorok között nem sok különbség van. A fő különbség egyébként konkrétan a video áramkörökben rejlik, illetve abban, hogy az LCD televíziók értelemszerűen nagyobb képátlóval rendelkeznek, mint az LCD monitorok. McDonnell egyébként utalt arra, hogy a számítógépes piacon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nagy méretű LCD monitorok, olyannyira, hogy ezen kijelzőket a Hewlett-Packard a notebook-piacon is mihamarabb meg kívánja honosítani. Elmondása szerint a Hewlett-Packardtól a jövőben olyan hordozható számítógépekre lehet számítani, melyek 18 colos, vagy akár 20 colos képátlójú LCD-vel lesznek felvértezve. Ezek a számítógépek egyébként már leginkább csak nevükben lesznek hordozhatók, hiszen méretük és tömegük révén a legtöbb esetben nem hagyják majd el az irodákat, vagy az otthonok nappaliját.
McDonnell azzal kapcsolatban egyelőre nem kívánt nyilatkozni, hogy a Hewlett-Packard pontosan mikor kezdi meg vadonatúj televíziós készülékei kereskedelmi forgalmazását, annyit azonban elárult, hogy ezen új termékek a jövő év elején megrendezendő CES (Consumer Electronics Show) szakkiállításon nagy valószínűséggel már megtekinthetők lesznek.
Kapcsolódó cikkek
- A HP felvásárolja az SPI Dynamics-ot
- HP virtualizáció: új szoftver és partnerprogram
- A Dell cáfolja a kivonulást az LCD TV piacról
- Kilép a Dell az LCD TV üzletágból?
- A HP kiválóan teljesített
- 8 milliárd dolláros részvény-visszavásárlás a HP-nál
- A HP a világ piacvezető pengeszerver-szállítója
- A HP hátat fordít a Nasdaq-nak
- A laptopoknál is az élre tört a HP
- A Sharp közel 200 millió eurós lengyelországi fejlesztést tervez
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.