Elindult a Napster 2.0 zenei szolgáltatás
Az egykor oly népszerű internetes zenefájl cserebere szolgáltatást, a
Napstert a közelmúltban felvásárló Roxio csütörtökön újraindította, mégpedig
Napster 2.0 néven.
A régi és az új Napster közötti leglényegesebb különbség abban rejlik, hogy míg a régi Napster egy teljesen ingyenesen és lényegében korlátok nélkül használható online zenefájl cserebere szolgáltatás volt, addig a most indult Napster 2.0 egy előfizetéses alapokon nyugvó, teljesen legális működésű rendszer. A Napster 2.0-t üzemeltető Roxio a közelmúltban mind az öt nagy, valamint számos kisebb hanglemezkiadó céggel is szerződést kötött, vagyis elmondható, hogy az új szolgáltatás repertoárja meglehetősen nagy. A második generációs Napster keretein belül eleinte 500 ezer zenei felvételt lehet letölteni, azonban a Roxio munkatársai ígéretet tettek arra, hogy a zenei kínálat a jövőben folyamatosan növekedni fog.
Mulligan felhívta a figyelmet arra, hogy a Napster 2.0 nem annyira az eredeti Napsterhez, hanem sokkal inkább az olyan havi előfizetési díjas szolgáltatásokhoz hasonlít, mint amilyen például a MusicNet. Mulligan szerint a Napster 2.0 indulását vélhetően örömmel fogadják majd a felhasználók, azonban kétség sem férhet ahhoz, hogy az új Napster népszerűsége közelébe sem érhet az eredeti szolgáltatásénak.
Kapcsolódó cikkek
- Precedens értékű ítélet a szerzői jog védelmében
- Felhasználói adatokat loptak a PirateBay-ről
- Az MPAA pellengérre állítja a legaktívabb fájlcserélő egyetemeket
- Legális üzletet nyit a hírhedt BitTorrent
- Elkobozták Kelet-Európa egyik legkomolyabb file-cserélő szerverét
- A Napster az AOL exkluzív előfizetéses zenei szolgáltatása lesz
- Próbaper: 1650 milliárd dollárra perel a RIAA egy orosz MP3 oldalt
- Elítélték a fájlcserélő-fejlesztőt
- Oroszország bezáratja az allofmp3 illegális zeneletöltő oldalt
- A BitTorrent újabb lépései a legális piacon
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.