Vízhűtésű chipeket fejleszt az Intel, az AMD, és az IBM

Tóth Kristóf, 2003. október 8. 08:42

A három processzorgyártó óriás egyaránt komolyan veszi a vízhűtésű
chipek lehetőségét, és a közeljövőben várhatóak is ilyen processzorok a
társaságoktól.
A Stanford University egyetemből kivált Cooligy a közelmúltban egy olyan technológiát fejlesztett ki, amely lehetővé teszi a processzorok teljesítményének jelentős növelését anélkül, hogy bonyolult, nagy méretű, és zajos hűtőrendszereket kellene alkalmazni a chipeken.

A vízhűtést alkalmazó, túlhajtott processzorok már eddig sem számítottak ritkaságnak, a Cooligy megoldása azonban teljesen más. A társaság egy olyan technológiát fejlesztett ki, amellyel a vízhűtés a processzoron belül valósulhat meg. Az Active Micro Channel Cooling (AMC) elnevezésű megoldás egy olyan szilícium rétegre épül, amely több száz rendkívül vékony csatornát tartalmaz, és közvetlenül a chip magja fölött helyezkedik el. Működés közben a hűtőfolyadék ezeken a csatornákon keresztül áramlik, így közvetlen hűtőhatást tud gyakorolni a meglehetősen nagy hőt termelő magra.

A Cooligy szerint az AMC alkalmas arra, hogy mindössze 1 négyzetcentiméter felületről akár 1000 watt hőt is biztonságosan továbbítson a hűtőrendszer felé. Ez a jelenlegi, legjobb megoldások hozzávetőleg négyszerese.

Az AMC egy mozgó alkatrész nélküli, elektrokinetikus pumpát használ a víz, illetve hűtőfolyadék körforgásának biztosítására. A megoldás ezért megbízható, hosszú élettartamú, és halk. A Cooligy még az év folyamán eljuttatja a megoldás mintapéldányait a vezető PC gyártókhoz. A társaság már az Intel, AMD, és IBM gyártókkal is fejlesztett ki vízhűtéses processzor prototípusokat.

A Cooligy szerint az Intellel készített prototípus olyan hűtési teljesítményt nyújtott, amilyet a chipóriás kutatói korábban még nem láttak.

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36