IDC: Az IBM vezeti a szerverpiacot

forrás Prim Online, 2003. szeptember 1. 13:32
Az International Data Corporation (IDC) most közreadott jelentése 30,4 százalékos piaci részesedésével az IBM-et nevezi meg, mint a világ elsőszámú szervergyártóját 2003. második negyedévében.
Az IDC adatai szerint az IBM a szervergyártásából származó bevételek terén minden fontosabb piaci szegmensben növelte részesedését az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva. Az IBM az összes szervergyártási bevételt illetően 2,7 százalékponttal növelte világpiaci részesedését az előző év azonos időszakához képest, míg ez a növekedés a negyedévek közötti összehasonlításban eléri az 5 százalékpontot. Az IBM mindkét mutatóval jelentősen megelőzi a piac többi szereplőjét.

A UNIX szerverek terén az IBM világpiaci részesedése a második negyedévben 5,2 százalékponttal emelkedett az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva, míg bevételei 20,4 százalékkal nőttek.

Az Intel szerverek terén az IBM világpiaci részesedése 1,8 százalékponttal emelkedett az előző évhez képest, bevételei pedig 23,3 százalékkal nőttek – és ezzel messze megelőzi a Dell-t és a HP-t.

A Linux szerverek terén az IBM 1,6 százalékkal növelte részesedését, a HP és a Dell pedig veszített abból. Az IBM bevételei a linuxos szerverpiacon 51,8 százalékkal nőttek az előző évhez képest.
Kulcsszavak: IBM szerver +céginfo

Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44

Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.

2024. május 9. 20:32

Ultra Adware Killer 10.9.0.0

Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.

2024. május 9. 20:30

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36