Számhordozhatóság: kész a referencia-adatbázis
"A szolgáltatóknak feladatuk az is, hogy egyenként megegyezzenek versenytársaikkal a telefonszámok megtartásának feltételeiről" - tette hozzá. A projektvezető beszámolt arról, hogy a kra elkészítésére a HíF az Informatikai és Hírközlési Minisztérium felkérése alapján májusban írt ki közbeszerzési eljárást.
A beruházást a német tulajdonú T-Systems Unisoftware Kft. végezte el 39 millió forintért, illetve az évi 10 százalékos karbantartási költségért.
Németországban e társaság anyacége végezte a hasonló szerepet ellátó rendszer kiépítését.
Csapó Attila szerint elképzelhető, hogy a kra alkalmas referencia lehet a későbbiekben a mobil távközlés területén is a számhordozhatóság megvalósításához, ám ez csak a szabályozás pontos ismeretében tudható biztosan.
A projektvezető emlékeztetett arra, hogy a kormány július 16-i ülésén fogadta el a számhordozhatóság alkalmazásának szabályait a vezetékes telefonokra vonatkozóan.
Ez alapján 2004. január 1-jétől már minden távközlési társaságnak biztosítania kell ügyfelei számára, hogy azok megtarthassák telefonszámukat akkor is, ha esetleg más szolgáltatóhoz pártolnak át.
Kapcsolódó cikkek
- A VoIP-szolgáltatások jelentik a legfőbb veszélyt
- Telefonadó - mennyit kell fizetnünk és mit tehetünk, hogy elkerüljük?
- Az Ericsson 43 Gb/s sebességű optikai átviteli technológiát tesztel
- A Skype ingyenessé teszi a vezetékes hálózat felé kezdeményezett hívásokat
- Nőtt a szélessávú internet-hozzáférések száma
- Négy-az-egyben kommunikációs szolgáltatást indít az Orange
- Siemens megoldások özöne a CeBIT-en
- Tovább csökkent a vezetékes vonalak száma
- Pantel: Telefon és internet kis- és középvállalatok számára
- IHM: Évente 14,7 százalékkal csökken a mobilszolgáltatások átlagos ára
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.