Adecco csoport: 26%-kal nőtt euro-ban az adózott eredmény
A csoport működési költségei a második félévet tekintve 15%-kal (6% nemzeti valutában) csökkentek, a minden működési területre kiterjedő folyamatos és, következetes költséggazdálkodásnak köszönhetően, amely a termelékenység javulását eredményezte.
A működés hatékonysága a második negyedévben tovább fejlődött csoport szinten, melyet jól mutat az a tény, hogy az értékcsökkenés nélkül számított üzleti nyereség hazai valutában számítva 16 %-al nőtt változatlan árbevétel mellett.
A működésből származó cash-flow 185 millió EURO volt 2003 első felében, mely háromszorosa a 2002-es év első felében elért 66 millió EURO-nak. A nettó tartozás 672 millió EURO-val csökkent éves összehasonlításban, vagyis 36%-kal 1.2 milliárd EURO-ra.
Az Ajilon divízió csökkentette az elmúlt évhez képest számított értékesítési lemaradását a második negyedévben és jelentősen javított a jövedelmezőségén. Az USGAAP szabályai alapján számított üzleti eredmény az első félévet tekintve 246 millió EURO (2002-ben 252 millió EURO) volt és az adózott eredmény ugyanerre az időszakra 150 millió EURO (2002-ben 136 millió EURO) volt. Az árfolyamváltozás az értékesítésben 8 %, az értékcsökkenés nélkül számított üzleti eredményben 9% és az értékcsökkenés nélkül számított adózott eredményben 9 % csökkenést jelentett a második negyedévben.
Kapcsolódó cikkek
- A HP alelnöke a legjobb átszervezési vezető
- Ericsson-Samsung távközlési keresztlicenc-megállapodás
- E-mail biztonsági céget vesz a Google
- Új vezető a Microsoft Magyarország élén
- Terjeszkedik a Nikon
- Több mint százezerrel bővült az RCS&RDS előfizetőinek száma
- Versenyhivatali áldás a Microsoft-aQuantive ügyletre
- Újabb művészi kapcsolószekrények Budapest utcáin
- A Verbatim felvásárolja a SmartDisket
- Kivonul a Tele2 Magyarországról
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.