Ideje frissíteni!
Rendszerfrissítés szerverkonszolidációval
A Gartner elemzői – az ügyfelek visszajelzéseire támaszkodva – jelentésükben leszögezték: a Windows Server 2003 megfelelően stabil ahhoz, hogy a cégeket a régi rendszerről való frissítésre ösztönözze. Bár a Windows Server 2003-on futtatni szánt, külső gyártók által fejlesztett szoftverek és az alájuk kerülő hardverek kis százaléka esetében előfordulhat, hogy még nincs teljes támogatás, a Gartner – miután felvette a kapcsolatot ezekkel a külső gyártókkal – meggyőződött arról, hogy legkésőbb 2003 végére a támogatás gyakorlatilag teljessé válik. Az első javítócsomagokra sem érdemes tovább várni, mert az operációs rendszerről kimondottan pozitív visszajelzések érkeztek. Azt javasolják, mihamarabb érdemes megkezdeni a kompatibilitási teszteket ott, ahol tervezik a bevezetést, mert az Active Directory-ban jelentős fejlesztések voltak.
Az elemzők szerint a Windows NT Server felhasználóknak már most érdemes megindítaniuk a WS 2003-ra való migrációs folyamat tervezését, előkészítését, hogy még 2004 vége előtt – vagyis az NT Server támogatásának végleges beszűntetése előtt – sikeresen átálljanak a nemrégiben bemutatott operációs rendszerre. A Gartner azt is javasolja, hogy a Windows 2000 felhasználói is kezdjék meg az átállást abban az esetben, ha a hardvert korszerűsítik.
A Microsoft legújabb szoftvere egyébként számos olyan újdonsággal bír, amelyek arra sarkallhatják a cégek vezetőit, hogy elszánják magukat az NT cseréjére és hozzá kapcsolódóan az elavult hardverpark felújítására. Fontos fejlesztések zajlottak le az Active Directory háza táján. Különösen a nagyvállalati felhasználók fogják nagyon hasznosnak találni az Active Directory újításait, ami azonban leginkább akkor lehetséges, ha a doménvezérlőket migrálják. Ellenkező esetben Windows 2000 üzemmódban is működtethetőek a rendszerek. Újraírták az Internet Information Servert, ami jó hatással volt a webes teljesítményre és megbízhatóságra is; fejlődött a hardvertámogatás, így már lehetséges a rendszer megbízható használata akár 64 processzoros számítógépeken is. A Windows Server 2003 már 64 bites támogatással bír, jelentősen javult a rendszer biztonsága, elkerülendő a külső- vagy belső rosszindulatú támadásokat. A legfontosabb mégis az, hogy a Microsoft jelentősen növelte a kiszolgáló teljesítményét; a Scheduler (időzítő) és a többi teljesítményfejlesztések eredményeként bizonyos esetekben a Windows Server 2003 háromszor gyorsabban fut ugyanazon a hardveren. Nem is kell mondani, milyen fontos a cégek számára a menedzselést és az adatbiztonságot növelő alkalmazások használhatóságának fokozása, melyek segítésével féltve őrzött adataikat még nagyobb biztonságban tudhatják például az automatikus rendszer-helyreállítás, a távmenedzsment, a rendszer-felügyeleti alkalmazások és a szkriptelési lehetőségek és speciális alkalmazások révén. A stabilitást garantálja az is, hogy az új hardvermeghajtó telepítése során akár a régire vissza is lehet térni, amennyiben probléma merülne fel az eszközmeghajtóval,.
A jövő
A Microsoft következő szervertermékét, a jelenleg Blackcomb fedőnevű rendszert, a várakozások szerint 2007-ben vagy 2008-ban jelenteti meg. A Windows XP-t követő Longhorn fedőnevű klienstermékére pedig szintén várni kell még: legkorábban 2004-ben jelenhet meg, de az elemző cég szerint az igazán valószínű dátum 2005-ben kerül a polcokra. Nem érdemes tehát most várni ezekre az újdonságokra. A Windows Server 2003 összesen négyféle változatban kapható, érdemes utánanézni, cégének melyik verziót szánták!
Kapcsolódó cikkek
- Kritikus fontosságú Windows-, Office-, Excel-javítások érkeznek
- Június 30-ig még olcsóbbak a Microsoft magyar nyelvű termékei
- 15 rést javít a Microsoft 6 biztonsági frissítése
- Az automatikus frissítőrendszeren keresztül terjesztik a Windows Server 2003 SP2
- Négy kritikus javítás kiadására készül a Microsoft
- Több előzetes részlet a Microsoft-frissítésekről
- A Windows-frissítőt használják ki hackerek
- Dollármilliárdos Microsoft-Lenovo szoftverüzlet
- 5 Microsoft biztonsági frissítés kedden
- A MS kurzorjavítás Realtek audióproblémákhoz vezethet
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Gaming mindenkinek: nagy teljesítményű gaming kedvező áron
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.