Sportrádiót indít a FOTEXnet

forrás Prim Online, 2003. július 30. 15:34
2003. augusztus elsejétől elérhető a FOTEXnet által üzemeltetett – kizárólag interneten elérhető - Sportrádió adása a www.sportradio.hu weboldalon, melyen elsősorban magyar vonatkozású hazai és nemzetközi sportesemények közvetítését hallgathatják az érdeklődők. A rádióadás augusztusban egyelőre kísérleti jelleggel üzemel, melynek keretében négy sportesemény élő, helyszíni közvetítésére kerül sor.
A FOTEXnet által indított Sportrádió a nap 24 órájában hallgatható bármilyen internet-kapcsolattal rendelkező számítógépen egy egyszerű mp3-lejátszó szoftver segítségével, az egész ország területén. Az élő sportközvetítések mellett mp3 minőségben a korábbi évtizedek és napjaink közkedvelt slágerei hallgathatók. A zeneszámok egyelőre előre meghatározott sorrendben kerülnek lejátszásra, később azonban minden hallgató kedve szerint válogathat a rendelkezésre álló hazai és külföldi előadók műveiből.

A sportközvetítések és a zene mellett a tervezett műsorstruktúrában számos háttérműsor indítása is szerepel: sztárinterjúk, stúdióbeszégetések, telefonos bejelentkezések és szakértői vélemények színesítik majd a programot.

A rádió első élő közvetítésére 2003. augusztus 2-án este 8 órától kerül sor a Ferencváros – Videoton mérkőzés közvetítésével.
Kulcsszavak: rádió Fotexnet sport

Közvetlenül összehasonlíthatóvá teszi termékei fenntarthatósági adatait a Siemens

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 20:41

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 7. 17:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36