Javult a francia Orange mobilszolgáltató eredménye

MTI Sajtóadatbank, 2003. július 30. 10:11
A francia Orange mobilszolgáltató konszern minden piacán javította működési eredményét és haszonkulcsát az idei első félévben. A pénzforgalmi többlet (EBITDA) éves összevetésben 41,8 százalékkal 3,3 milliárd euróra, a haszonkulcs 28,6 százalékról 37,9 százalékra javult.
Az Orange jelentős növekedést ért el mindkét hazai piacán, Franciaországban és Nagy-Britanniában, továbbá Svájcban, Hollandiában és Egyiptomban is. A konszern díjbevétele 6,9 százalékkal 8,615 milliárd euróra emelkedett. Az előfizetők száma 1,3 százalékkal 45,6 millióra bővült.

A France Télécomhoz tartozó, eredetére nézve brit mobilszolgáltató vállalat a második félévre a növekedési ütem lassulásával számol, de tartja forgalmának 5 százalékos növelését előirányzó éves tervét. Az EBITDA azonban szezonális hatásoknak és a törzselőfizetői ügyfélkör kialakítását célzó kiadások emelkedésének köszönhetően a második félévben alacsonyabb lesz, mint az elsőben volt. Az éves EBITDA eredmény azonban legkevesebb 6,2 milliárd euró lesz.

Az Orange részvénye 7,85 eurón nyitott kedden Párizsban az előző, 7,79 eurós zárás után. A délelőtt elért 7,91 eurós ára 1,54 százalékos nyereség. Ötvenkét héten belül 8,19 és 6,87 euró között változott az ára.
Kulcsszavak: +céginfo Orange

Friss kutatás: napi szinten sokat használnak tévét a magyarok, ennyit költenek rá

Szinte minden háztartásban van legalább egy tévé, minden harmadik magyar két készülékkel is rendelkezik, viszont a legtöbben maximum 150 ezer forintot szánnak rá – derült ki egy friss kutatásból. A Hisense legújabb felmérése rávilágított arra, hogy a magyarok jelentős része továbbra is elsősorban hagyományos tévénézésre használja a készülékét, habár ez csökkenő tendenciát mutat 2022 ősze óta, miközben a streaming szolgáltatásokat többen használják. Új készülék vásárlásakor a magyaroknak az ár a legfontosabb szempont, de mindössze a megkérdezettek 17 százaléka tervezi új tévé beszerzését.

2024. május 29. 11:29

Együtt a korszerű oktatásért

Megújult a SIÓ-Eckes iskolásokat támogató pályázata: a 2024-től „Köszi, SIÓ!” néven futó programban a vállalat az iskolák digitális oktatásának támogatását tűzte ki célul, hogy a gyerekek és a pedagógusok még több korszerű eszközhöz juthassanak. A sikeresen pályázó intézmények összesen 150 tablettel lehetnek gazdagabbak, sőt a modernizáció mellett elfogadásra motiváló mesével és óratervvel is segíti a tanárok munkáját a vállalat. A pályázatok online leadására 2024. július 14-éig van lehetőség.

2024. május 29. 09:57

Ennyit költenek a magyarok egy új tévére

Szinte minden háztartásban van legalább egy tévé, minden harmadik magyar két készülékkel is rendelkezik, viszont a legtöbben maximum 150 ezer forintot szánnak rá – derült ki egy friss kutatásból. A Hisense legújabb felmérése rávilágított arra, hogy a magyarok jelentős része továbbra is elsősorban hagyományos tévénézésre használja a készülékét, habár ez csökkenő tendenciát mutat 2022 ősze óta, miközben a streaming szolgáltatásokat többen használják. Új készülék vásárlásakor a magyaroknak az ár a legfontosabb szempont, de mindössze a megkérdezettek 17 százaléka tervezi új tévé beszerzését.

2024. május 29. 09:02

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52