Az IBM Power fronton kiemelt figyelmet kíván szentelni a Linuxnak
Emberünk elmondta, hogy a vállalat Linux Technológiai Központjában kétszázötvenről több mint háromszázra emelkedett a szoftverfejlesztő mérnökök száma, és ez a szám a közeljövőben várhatóan tovább fog növekedni. A fejlesztési központ új alkalmazottjainak elsődleges feladatai közé fog tartozni a nyílt forrású operációs rendszer Power processzorokon történő futtatásának optimalizálása, vagyis a teljesítmény növelése, a szoftver hardvertámogatási körének jelentős kiszélesítése, valamint a többprocesszoros szerver számítógépek szolgáltatásainak kibővítése.
Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy mindez annak a jele, hogy a Big Blue a jövőben kiemelt figyelmet kíván szentelni a Linux-nak, valamint azt jelzi, hogy az IBM nem támaszkodhat kizárólag a nyílt forrású közösségre, amennyiben komoly Power támogatást szeretne Linux fronton. Az IBM-féle Power mikroprocesszorok piaci ellenfelei közé sorolhatjuk többek közt az Advanced Micro Devices idén tavasszal debütált első 64 bites chipjeit, vagyis az Opteron processzorokat, a Sun Microsystems-féle UltraSparc chipeket, valamint az Intel IA64 architektúrájú Itanium processzorait. A vállalat jelenleg a Power4 processzorokat versenyezteti a piacon, melyek utódai, a Power5 chipek várhatóan 2004-ben jelennek majd meg a piacon.
Kapcsolódó cikkek
- IBM pengeszerverek kisvállalkozásoknak
- Az IBM és a HP uralja a szerverpiacot
- Jönnek a 65nm-es nagy teljesítményű szerver CPU-k
- Következő generációs IBM Unix szerverek kedden
- Első IBM Power6 tesztek
- IBM Xeon MP szerverek jönnek
- IBM rendszerekre szabott, vegyes forráskódú szoftvercsomag a Novelltől
- IBM szerverek négymagos Xeon processzorokkal
- IBM 48 órás programozó bajnokság
- Az IBM megkezdte Cell processzoros pengeszerverei értékesítését
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.