Mától megszűnt a 06-60
A megállapodást a Westel Rádiótelefon Kft. kezdeményezte. A társaság indoklása szerint az évek során az NMT 450 technológia korszerűtlenné vált, és a GSM szolgáltatók megjelenésével az ügyfelek száma folyamatosan apadt. Az ügyfélszám mára olyan alacsonyra süllyedt, hogy a Westel Rádiótelefon Kft. csak jelentős veszteséggel tudná a szolgáltatást folytatni.
A most kötött megállapodásban a Westel Rádiótelefon Kft. vállalta, hogy valamennyi kötelezettségét teljesíti. Emellett a társaság vállalta, hogy valamennyi 0660-as előfizetője számára - amennyiben arra igényt tart - a mobilszolgáltatás további igénybevételéhez az új szolgáltatónál felajánlott GSM készülék és SIM kártya költségeit magára vállalja annak érdekében, hogy a szolgáltató váltása során az előfizetőt anyagi megterhelés ne érje. A Westel Rádiótelefon Kft. emellett vállalta, hogy ügyfelei új hívószámának bemondásáról 2 hónapon keresztül gondoskodik, s törekszik arra, hogy minél több ügyfele – a behívószám kivételével – új szolgáltatójánál megtarthassa eddigi telefonszámát, illetőleg annak minél több számjegyű részét. A társaság tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy azok az ügyfelei, akik olyan településen élnek, ahol eddig más mobilszolgáltató szolgáltatása nem volt elérhető, továbbra is rendelkezhessenek mobiltelefonálási lehetőséggel.
Kapcsolódó cikkek
- GPRS-modem a laptopról való mobilozáshoz
- Casio-DoCoMo vegyes vállalat vezeték nélküli elektronikus fizetésre
- "Új frontvonal": megújult a mobil MSN
- Telefonos hangfelismerés
- Mobiltelefonos zeneletöltő szolgáltatás indul Európában
- Fogyasztó bemérve!
- Üzleti Vezetékes szám opció a Vodafone-tól
- 3GSM helyett Mobile World Show
- Mobiltelefonálás külföldre - roaming-díj nélkül
- Saját közösségi portált indít a Coca-Cola a MySpace ellen
Már hazánkban is kapható a Huawei első négyzet alakú okosórája
Megérkezett Magyarországra a Huawei vadonatúj négyzet alakú, továbbfejlesztett egészségfigyelő- és sportfunkciókkal rendelkező okosórája, a HUAWEI WATCH FIT 3. Az eszköz a FIT-sorozat eddigi legvékonyabb és legkönnyebb tagja, az okosórában mutatkozik be a mozgásra ösztönző Okosjavaslatok funkció, valamint alvás közbeni légzésfigyelés funkcióval bővült a nyugodtabb alvás érdekében. Az Android- és iOS-kompatibilis WATCH FIT 3 egyetlen feltöltéssel akár 10 napos üzemidőt nyújt, mindössze 10 perces töltéssel pedig akár egy teljes napig használható.
A SPARK 20-sorozat készülékeiben a stílus, a funkció és a megfizethetőség találkozik az innovációval
Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.
Matchbox lett az elektromos Mercedesből
A Mattel leleplezte a Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautóját, ami az ikonikus Mercedes-Benz G-osztályt és a nemrégiben bemutatott, új elektromos modellváltozatot ünnepli. A prémium kategóriás kisautó újrahasznosított fémből és legalább 81%-ban ISCC-minősítésű műanyag felhasználásával készül*. A Matchbox exkluzív, 1:64 méretarányú, öntött replikája élethű részletekkel idézi meg az ikonikus G-osztályt és egyedi, texturált papír csomagolással rendelkezik.
HUAWEI WATCH FIT 3: Divat a négyzeten
Megérkezett Magyarországra a Huawei vadonatúj négyzet alakú, továbbfejlesztett egészségfigyelő- és sportfunkciókkal rendelkező okosórája, a HUAWEI WATCH FIT 3. Az eszköz a FIT-sorozat eddigi legvékonyabb és legkönnyebb tagja, az okosórában mutatkozik be a mozgásra ösztönző Okosjavaslatok funkció, valamint alvás közbeni légzésfigyelés funkcióval bővült a nyugodtabb alvás érdekében. Az Android- és iOS-kompatibilis WATCH FIT 3 egyetlen feltöltéssel akár 10 napos üzemidőt nyújt, mindössze 10 perces töltéssel pedig akár egy teljes napig használható.
Még mindig kevés nő dolgozik a STEM szakmákban
Május 22-től lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem IT és mérnöki területen tanuló nők számára meghirdetett ösztöndíjprogramjára. Az ösztöndíj a diákok tudományos terveinek megvalósításához járul hozzá; a program keretösszege egy évre összesen 5 millió forint és szemeszterenként 4 diák nyerheti el.