Bíróság elé áll az Al-Dzsazíra website "elrablója"
A vád szerint Racine többek közt telefonhívások, elektronikus levelek, valamint hamisított dokumentumok segítségével vette át az irányítását annak a weboldal kiszolgálónak, mely többek közt az Al-Dzsazíra weboldalainak adminisztrálásával is foglalkozott. Racine a VeriSign érdekeltségi körébe tartozó Networks Solutions nevezetű cégénél állítólagosan úgy mutatkozott be, mint az Al-Dzsazíra televízió egyik internetes tartalmakért felelős munkatársa. Arif Alikhan, kaliforniai ügyész elmondása szerint emberünk számos törvénytelen eszközt vett igénybe annak érdekében, hogy magához kaparintsa a hírtelevízió website-jának irányítását. Amint Racine hozzájutott a megfelelő jogosultságokhoz, az Al-Dzsazíra virtuális látogatóit azon nyomban átirányította egy pártatlannak korántsem mondható, az Egyesült Államok külpolitikáját dicsérő oldalra. Alikhan elmondta, hogy a fiatalember ezenkívül arról is gondoskodott, hogy az Al-Dzsazírának küldött elektronikus leveleket az illetékesek ne, hanem csak ő kapja meg.
Az ügyészség arra fogja kérni a bíróságot, hogy háromesztendőnyi felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint ezerórányi közösségi munkára ítélje Racine-t, akinek ezenkívül várhatóan 1500 dolláros pénzbüntetésre is számítania kell, valamint valamilyen módon az Al-Dzsazírát is kárpótolni kell majd az általa okozott károkért. A katari hírtelevízió weboldalai az elmúlt időkben egyébként számtalan DoS (Denial of Service) támadásnak voltak kitéve, azonban a nyomozóhatóságok úgy vélekednek, hogy Racine-nek ezen bűncselekményekhez semmi köze nem volt.
Kapcsolódó cikkek
- Kínai rakétahordozó tengeralattjáró a Google Earth-ön
- Még drágább az adatod
- Sikeresen támadták a Pentagon levelezőrendszerét
- Többszáz betörés az amerikai belbiztonsági tárca hálózatába
- Amerika üzenete Kínának: mi nyerjük meg a cyber-háborút!
- Világméretű zombitámadás
- A céges adatok fele laptop-lopás és hanyagság miatt vész el
- Felhasználói adatokat loptak a PirateBay-ről
- Meghekkelt Vista DreamScene funkció
- Miniatür chip DVD lopások ellen
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.