Jönnek a Microsoft féle high-tech karórák
A Microsoft nem most először fog bemutatni különböző SPOT eszközöket, hiszen a cég munkatársai az elmúlt időkben már több olyan háztartási, illetve személyes digitális eszközt jelentettek be, melyek tökéletesen illeszkedtek a Microsoft SPOT víziójába. SPOT eszköz lehet például egy nagy tudású hűtőszekrény, vagy akár egy hordozható audiolejátszó is, a lényeg, hogy a legújabb high-tech megoldásokkal legyen felvértezve, és képes legyen kapcsolódni az internetre, adatokat letölteni onnan, végül pedig megjeleníteni azokat. Konkrét példát tekintve, egy a SPOT kritériumoknak megfelelő ébresztőóra a Microsoft elképzelése szerint nem feltétlen csörgéssel, hanem az internetről leszedett legfrissebb hírek felolvasásával ébreszti tulajdonosát.
Rick Rashid, a Microsoft kutatási és fejlesztési részlegének alelnöke az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a hordozható SPOT eszközök lényeges tulajdonsága az adott földrajzi viszonyoknak megfelelő automatikus alkalmazkodási képesség. Rashid mindezt úgy szemléltette, hogy elmondta: az általa viselt SPOT karóra Seattle-ben tartózkodva a helyi időjárási előrejelzéseket és az egyéb helyi információkat közli, máshova utazva pedig az ottani híreket közli vele, mégpedig teljesen automatikusan.
A SPOT termékek természetesen Microsoft operációs rendszerrel vannak ellátva, és a szoftvercég, valamint az SCA Data Systems által közösen kifejlesztett DirectBand rádiós technológia segítségével kommunikálnak a külvilággal. A speciális SPOT karórák egyébként a Microsoft tervei szerint relatíve olcsók lesznek, csakúgy, mint a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások.
Kapcsolódó cikkek
- Augusztusban érkezik Európába az Xbox 360 Elite
- 11 hibát javít a Microsoft frissítőcsomag
- A Microsoft legújabb vezeték nélküli technológiái
- MSN: online nézettségi rekord a Live Earth koncerttel
- Versenyhivatali áldás a Microsoft-aQuantive ügyletre
- Újfajta lézerrel 100-szor gyorsabbak lehetnek a merevlemezek
- Kritikus fontosságú Windows-, Office-, Excel-javítások érkeznek
- Megjelent Microsoft Natural Ergonomic Desktop 7000
- Microsoft IT a 2008-as pekingi olimpián
- A Microsoft házon belül teszteli új szerverszoftverét
Már lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem közös ösztöndíjprogramjára
Május 22-től lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem IT és mérnöki területen tanuló nők számára meghirdetett ösztöndíjprogramjára. Az ösztöndíj a diákok tudományos terveinek megvalósításához járul hozzá; a program keretösszege egy évre összesen 5 millió forint és szemeszterenként 4 diák nyerheti el.
Négyrétegű AI architektúra, Google Cloud és studiószintű portréfotózás
A HONOR bemutatta legújabb AI fejlesztéseit a párizsi VivaTech rendezvényen. Európa egyik legnagyobb tech- és innovációs eseményén a vállalat bemutatta újszerű, készülékalapú mesterséges intelligencia koncepcióját, és a négyrétegű AI stratégiáját. Ezzel együtt bejelentette, hogy a Google Clouddal készülő generatív AI fejlesztése új szintre emeli a felhasználói élményt.
Jövőbe mutató megoldások a 10. Smart Factory ConnAction konferencián
Az ipar 4.0 koncepciója több mint egy évtizede tartja izgalomban a termelővállalatokat. Ez idő alatt az ipari termelés digitalizálása és automatizálása, valamint az okos gyártás és az innovatív technológiák használata az egyik legnépszerűbb témává vált, amely még a mindennapi beszélgetésekben is megjelenik.
Globális jelentőségű mérföldkőhöz ért a mesterséges intelligencia szabályozása
Hosszas jogalkotási folyamat lezárásaként a mai napon az Európa Tanács elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló rendelettervezetet, az EU Hivatalos Lapjában való közzétételtől pedig megkezdődik a visszaszámlálás a rendelet alkalmazásáig. A Deloitte szakértői összegyűjtötték, mit is tartalmaz pontosan a rendelet.
A Conrad és a TraceParts: B2B platform szinergia
Egyszerűsített fejlesztés, tervezés és kivitelezés: A Conrad termékkatalógusa mostantól a TraceParts-on is elérhető, lehetővé téve a CAD-adatok letöltését és a termékek megvásárlását egyetlen egérkattintással.